ADVENT - MASZK


ADVENT

Látogatás útja jókedvű ébredést követően a Nemzeti mellett vezet a budafoki református templomba. 

Változatlanul kedélyes a beszélgetés is, mert annak fonalát vagy elkaptuk, vagy átvettük egymástól. Látszik, szép gondos templom oromzatára írt szöveg: 
„Te benned bíztunk eleitől fogva”, hogy lett ez Erdélyben kálvini himnusz, csíksomlyói Mária, siculicidiumi turulmadár vagy Árpád védvonali völgyzár.

Lelőhelyre érkeztünk, hol lelkünk békére lel. A bejárati ajtónál az - adventi szelet - kabátszárnyával felfogni igyekvő hölgy mondotta: 
ma erdélyi az igehirdetőnk. Gálfy-Bódi Tamás (1946-ban Mezőbergenyen, Erdélyben született) Röpke ima című versében pedig így szól:

Énünkben, lelkünkben,
Örömét kitárja
A fájdalom fogva tartott  
Anatómiája.

Az asszony beteg,
Nyüszít az ágy:
Felvillan arcán egy mosoly,
... Élni vágy!

Csodákban vérző állagunk
Napról napra lankad,
Uram, vigyázz ránk, míg vagyunk,
Tarts meg minket magadnak.

Ugyanaznap történt a templomi öröm, mert nálunk a találkozás öröm, - miután kedveszegetten vélekedtünk anya- és nem magyarországi magyar rokonok a román nemzeti ünnep, december 1-i Nemzetibe tervelt rendezvényéről. És ezek után érkeztünk az Isten házába. 
Ott ahol volt és van jelenben, és lesz az „Adventus Domini”a- ban, ami annyit tesz latinul, hogy az ÚR eljövetele: az advent egyházi év első, a karácsonyi ünnepkör előkészíőt szakasza. Galileában alakult ki az V-VI.században. A Mennyei Jelenések 3:20-ból hallottuk: 
„Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”- Jézus második eljövetelének hitére és várakozására is irányítja a figyelmet. Nem más, a Megváltó Úr áll a világ, az ember, az én szívem, életem ajtaja előtt. Asztalt terít számunkra, ételt ad, önmagát eteti meg a megtérésre és a megigazulásra. Hallatlan dolog!
Az igehirdető Pásztori Kupán István Gerő, nyugalmazott teológiai tanár a Bot Péter /1712-1769/ tudós, erdélyi református prédikátor szerint is a 4 vasárnap arra utal, hogy „Jézus Krisztusnak négyféle eljövetele van: 
Az idők teljességében testben jött el. Megérésünk alkalmával szívünkbe költözik.  Halálunk órájában értünk jön. Az utolsó ítéletben ítélni jő eleveneket és holtakat.”  Igazi ünnep, Krisztus-születés adventvasárnapi kisugárzás zsongta, búgta át a szíveket: előbb keresztelő volt, hogy két kisdeddel gazdagodjunk Anyaszentegyházunkban és Nemzetünkben. Majd egymás kezét fogó ének-imádságos gyermeksereg ölelte át az úrasztalát és meggyúlt az első gyertya az adventi koszorún. Várjuk Jézus Krisztus szívünkbe érkezését!

Csupa öröm és boldogság töltött el minket. Kiskarácsonyi együttes hangulatában köszöntöttük egymást: a testvéröcsémet, a lelkipásztorokat, a gondnokot és testvérét, régi nagyenyedi közös barátokat, erdélyiek az anyaországaikat. És végre magyarok a magyart. Velünk van az Isten!

Itthon, ahogyan nálunk is már leesett a hó és annyi mindent fehérre meszelt – mert van mit betakarni, már halljuk,    
      
Isten! Aki népedet bűnben, gyászban nem hagyod,
Rád tekintve várjuk a betlehemi csillagot: 
Feltűnése lesz nekünk új világunk, reggelünk.

Ez a fény, ha felragyog napkelettől nyugatig,
Hervadó mezők felett angyalének hallatok,
Szíveket vigasztaló, könnyeket szárítgató.
                                             Szabolcska Mihály
MASZK

Igen nagy ajándékot kaptam a Budapest – Budafoki Református Egyházközség Hírlevelében közölt „Miért mosolyog Kálvin?” Nagy Péter cikkében. Az örömben osztozó szeretet indít arra, hogy vallomástevőként tudományos, igényes kutatás után kiáltsam: Nem viselt maszkot Kálvin! És még kevésbé halotti maszkot követői.

„Néhány évvel ezelőtt megjelent  Umberto Eco könyve „A rózsa neve” címmel. Film is készült belőle. A cselekmény Arisztotelésznek a nevelésről írt, elveszettnek hitt munkája körül bonyolódik egészen a gyilkosságokig elmenően. A nevetés, vidámság veszélyes, sőt kárhozatos dolog. Nem lehet jelen a keresztyén lelkiségben. Ez a szemlélet végig húzódik valamilyen módon, a keresztyénség történetén, de igen gyakran és - sajnos sikerrel - kapcsolják Kálvin nevéhez.

Mai fogalmak szerint meglehetősen szigorú, puritán, kálvinista nevelést kaptunk, ami ellen kellően lázadoztunk is, de egyre nem emlékszem arra, hogy valaha is száműzve lett volna a vidámság, a humor a nevetés a házunk tájáról. Sokkal inkább őrzöm a szép hosszú vasárnapi ebédek hangulatát, hiszen a nagycsalád ilyenkor tudott együtt lenni, és ez az idő elsősorban a vidámság és nevetés ideje volt. Mindig furcsa, gyanús maradt számomra az a Kálvin-kép, amelyet gyakran az óta képviselnek református lelkészek is, kihat a felekezetközi kapcsolatokra, elidegeníti református híveinktől a nagy reformátor alakját. Jó volna már elkezdeni és megtisztítani ezt a fajta hamis képet, mert sem a teológiájában, sem emberségében nem felel meg a valóságnak, arra viszont alkalmas, hogy nevének hallatára becsukódjanak a fülek. Megszegényítjük magunkat ez által. El hisszük másoknak azt, hogy milyenek is vagyunk, éppen Kálvin szelleme nyomán.

Ideje, hogy utána járjunk Kálvin kedves, alakjának, aki szeretett jókat enni, - noha ritkán tehette - örömmel vette az élet szépségeit, nem tartotta feleslegesnek az ízléses öltözködést, baráti társaságot, szépséget. „A boldog élet kiváltképpen való magva a jó kedély, mint ahogy nincs szomorúbb, mint gondok és szorongások között nyögni” (Zsoltár 16,9. magyarázata).

Miért mosolyog Kálvin? A kérdés komoly fejtörést okozhatna valamely egyháztörténeti vetélkedőn. Jó magam soha sem találkoztam ezzel a kérdéssel, mivel kívül esik a reformátusgondolkodásunkon is. Nem szoktuk meg, hogy ez lehetséges, mert elfogadjuk azt az elterjedt Kálvin képet, melyet főként a XIX. században hoztak létre, sajnos éppen protestáns teológusok. Ebben az időben született meg a két pólus: Luther, a szív embere, vele szemben Kálvin a zsarnok, a hideg intellektus, aki nem ismeri a szeretetteljes emberközeli életformát.

Miért van ez így? Mert nem ismerjük Kálvint, csak töredékeket, és azokat is mások szemüvegén keresztül. Érdemes most, reformációra készülve elővenni Szénási Sándor Kálvin emberi arca című könyvecskéjét és elolvasni, amit Kálvin ellen felhozott vádakról ír, vagy akár a Kálvin humora című fejezetet. Idézi egy német író Pruzsinszky Pálhoz írott levelét, aki Kálvin leveleit olvasta: „alig hittem a szememnek, amikor benne egészen más embert találtam, mint aminőt magamnak elébb elképzeltem. Mennyire meg voltam lepve, mikor benne humanizmussal, részvéttel, barátsággal, szimpátiával teljes embert találtam.”

Miért mosolyog Kálvin? Ez a kérdés nem költői, hanem kötelesek vagyunk rá magyarázatot adni, ha másutt nem is, de a budafoki református templomban igen. Tavaly a Kálvin év kapcsán elhatároztuk, hogy készíttetünk egy domborművet a nagy reformátorról. Szabó László pécsváradi szobrászművész kapta est a feladatot. Egyetlen kérésünk volt a teljes művészi szabadság tiszteletben tartása mellett: mosolyogjon Kálvin. Most már válaszolnunk kell erre a kérdésre a gyülekezet tagjainak és főként a gyermekeknek: ki volt ő? Egy sokat szenvedett, mégis derűs lélek. Hogy tudott valóban annyi nélkülözés, testi nyavalya, nagy fájdalom között hálás és derűs maradni? Ezt írja a 28. Zsoltár magyarázatában: „Az Úr vidámsággal tölti meg szívünket, hogy megnyissa szánkat az ő dicsőítésére” Másutt: „a hívők, ha nem nyerték is el még azt, amit kívánnak, azért éppoly vidáman dicsőítsék az Istent” / Inat. III.10.28 /. Kálvin világosan látta és élte azt, hogy aki szívből dicsőíti az Urat, az csak derűs ember lehet. Világosan látta az öndicsőítő ember él szentségét, istentelenségét és éppen ezért örömtelen életét. Reformációra készülve tegyük vizsgálat tárgyává: vajon kinek adok dicsőséget: Istennek, vagy valami nyakatekert, álságos módon önmagamnak. A legjobb, ha azt vizsgálom meg, maradt-e még derű, örömre való képesség a szívemben. Kálvin mosolya tanítson bennünket az istendicséret örömére, annak éléséra, hogy képes túllátni a bajokon, erőket kapni általa felülről, és tanít bennünket élni: „Isten... nemcsak szükségünkről, hanem gyönyörűségünkről és vidámságunkról is akart gondoskodni.” (Zsolt.104.).

Fogadjuk hát örömmel az ő ajándékait és tanítson bennünket erre Kálvin szellemi öröksége is,”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás