DIE HEILIGE SCHRIFT


Látvány gazdag német műveltség fűződik a reformátor D. Martin Luther nevéhez, aki a teljes Szentírás anyanyelvére történő fordítással ajándékozta meg nemzetét, egyházát, és az egyetemes kultúrát, ma 465. éve hunyt el (sz.1483).

Luther Martin (Márton) bibliafordítása az 1546-ban bekövetkezett halála óta is felbecsülhetetlen kincset jelent,- mint általában a műfordítás, mellyel összefüggésben Turay Alfred a (Dei Verbum, 12) következőket írja: „Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt. Ha tehát a szentírás magyarázó meg akarja látni, hogy mit akart velünk közölni Isten, akkor figyelmesen meg kell vizsgálnia, hogy mit is akartak mondani a szent írók, és szavaik által mit látott jónak kinyilatkozatni az Isten. Így a szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az ún. „irodalmi műfajokra” is. Az igazság más-más módon van előterjesztve és kifejezve a többféle műfajú történeti szövegekben, vagy az egyéb más beszédformákban. Szükséges továbbá, hogy a magyarázó azt az értelmet kutassa, amelyet a szent szerző ki akart és ki is fejezett a meghatározott körülmények közepett, a maga kultúrájának és korának nyelvén, az akkori irodalmi műfajok segítségével. Mert annak helyes megértése végett, hogy a szent szerző mit akart kijelenteni írásával kellőképpen figyelni is kellett egyrészt azokra a szokásos tőrőlmetszett, sajátos gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, amelyek a szent író korában virágoztak, másrészt azokra a módokra, amelyek akkortájt a társadalmi érintkezésben ismert módon uralkodtak.” Mennyivel inkább így van ez a tudományos igényű alkotás, a műfordítás esetében.

Úgy intézte a dolgot Bölcs Frigyes a hű fejedelem, miután Luthert felszólították, hogy vonja vissza eretnek tanait, (már a kilencvenöt tételt!) Ércesen csendült föl a hangja: „Amíg engem a Szentírás bizonyságaival vagy más világos okokkal meg nem győznek, addig lelkiismeretem Isten igéjének a foglya. Semmit vissza nem vonhatok, nem akarok visszavonni, mert a lelkiismeret ellen cselekedni nem is biztos, nem becsületes dolog. Itt állok, másként nem cselekedhetek. Isten legyen segítségemre. Ámen!” – hogy nemzetének ez a drága kincse megmaradjon – Wartburg igen erős várába vitette. Ott tartózkodott Luther szinte egy esztendeig. Tolla az alatt sem nyugodott: nemcsak számos pompás röpiratot írt, - amikből az érte aggódó németség ujjongva tudta meg, hogy szemefénye mégis él, hanem nekifogott a Szentírás németre fordításának is.

Csak magával ez egy munkájával is örök hálára kötelezte nemzetét. A németek ma is az ő hatalmas, erőteljes, tiszta, világos fordításában olvassák, a Bibliát s úgy érzik, mintha maga Mózes és Jézus is Luther nyelvén szólott volna. Attól fogva szinte egy negyedszázadon át 1546-ban történt haláláig ő volt népének bölcse és költője, prófétája és hőse. Egyre szaporodott követőinek, tanítványainak száma. Ezek szakítottak a papi házasság tilalmával – ami annyi rossznak volt a kútfeje – és Istennek tetsző, boldog, tiszta családi életet éltek. Ezeknek segítségével vezette és irányította a reformáció nagy művét. A prédikátorok oldalán mindenütt buzgó tanítók működtek, akik rövid idő alatt nagy eredményt értek el a nép művelésében.

Igen értékes könyvvel ajándékozta meg Révész Imre a keresztyén társadalmat, amely különösen alkalmas volt szabadabb keretekben mozgó olvasókönyv gyanánt használatra: Akikre nem volt méltó a világ – címen Maga a nagy reformátor azonban – folytatja Révész Imre – azonban élete végéig az maradt, aki volt szerény, fiatal, ismeretlen barát korában: nagyon alázatos és engedelmes hívő. Életének csodálatos úti nem elbizakodással töltötték el, hanem kifogyhatatlanul mély hálával Isten iránt. Sokszor volt szomorú napja, de nem félelme. Ott zengett szívében a keresztyén ember felséges csatariadója, amelyet tőle tanult meg a világ:
              
„Erős várunk nekünk az Isten,
És fegyverünk ellenség ellen!”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás