HARMÓNIA


Legtalányosabb egyensúlyra utaló összhanghatározó: a zenében egyidejű hangzás, a dolgok, tényezők és színek esetében egymást kiegészítő viszony és a társadalomban az embereket összekötő szeretet és összefogás patrónája a görög mitológia halhatatlan istennője, a szépség, vidámság, és művészet, - eszményi rend védőszentje - maga a harmónia.

Ugyanis a saját előző állításával össze nem egyeztethető ellentétpárként a híd szerepét felvállaló abszolút biztosíték a közösség eredményes működését célzó szabály, - az egymást kölcsönösen föltevő és kizáró fogalom között - a fegyelem. Ez a szabályokkal biztosított rend eredményezheti mind a cselekvés-, mind a magatartás-beli tudatos rendszerességet és mértéktartást. A fegyelem hiánya a harmónia szomorú sorsa. Pozitív és negatív töltetű feszültség (az egymást kölcsönösen föltevő és kizáró jelenség) viszonya, amelyben az egyik fogalom, vagy ítélet tagadja azt, amit a másik állít - nem a harmónia, mint kötelezettség teljesítésének biztosítására letétbe helyezett erkölcsi óvadék. A magyar összefogás, magyar igazság és egy nemzetben gondolkodás előfeltétele az összhang a tudatos harmónia. Marionettire emlékeztető bábfigurák polgárháború rémét sejtető bizonytalanságba sodorhatják az egyensúlyát vesztett társadalmat. A félelem és bizonytalanság hírverésével a lélekben élő tűz megnyitását késleltetik.

Csupán társadalomkritikával foglalkozni nem tisztem, de több ízben tettem utalást, hogy a feszültséget megelőzni és nem fokozni kell. Az egyre szaporodó kisebb tömörüléseknek, pártocskáknak új elvárásokkal kell szembenézniük és ezek feszültségével is kell számolnunk. Mindennel számolnunk kell, mert nem lehetünk a világ, Európa hajótöröttei. Egyensúlyra, gazdasági, társadalmi és lelki egyensúlyra van szükségünk. A politikai életben is harmóniát kell teremteni. Ide olyan okos és bölcs emberekre van szükség, akik tudják, hogy „A romok között takarítani kell és építeni. Az új polgár, ha van ereje és erkölcse az élethez, életformát adhat egész Európának. Tehát nem a „csinovnyik-polgár”, akinek egyetlen becsvágya, hogy minden maradjon úgy, ahogy van..., aki a megnyomorított lelkű kishivatalnok, - az orosz realizmus irodalmának jellegzetes figurája. (Összezsugorodik a rang előtt, hogy megszűnik embernek lenni – mondja Csehov) És nem a kistőkés, aki szentül hiszi, hogy a papírok elébb-utóbb emelkednek majd... És nem az élvező kispolgár, akinek vágyálma mindenfajta kielégülés... És nem a kapzsi és tudatlan birtokos polgár, aki hajlandó minden emberit feláldozni a „biztonságáért”... Hiszek abban a másfajta polgáriasságban, mely felépítette Európát, mely a legnemesebb életformát adta az emberi világnak, s melynek egyik pudvás és ernyedt kései nemzedéke eladta és elárulta mindazt, amit az ősök építettek.”- írja Márai. Hiszek, mert hinnem kell a magyar néplélek harmóniájában...

Így az előkelő hölgy is, aki belecsömörölt az életbe, elhatározta, hogy öngyilkos lesz. Hogy senki meg ne akadályozhassa, kifelé igyekezett a városból. A város végén egy cipészműhelyből vidám ének hallatszott ki, melyből szokatlan béke és öröm sugárzott felé. Kíváncsi volt, hogy ki énekelhet így. Belépett. Egy púpos cipész ült munkája mellett és énekelt. A hölgy felindultan szólt rá. „Hogy énekelhet ilyen vidáman., aki ennyire nyomorult?” – „Téved asszonyom, volt a szelíd válasz, én királyi gyermek, az élő Isten gyermeke vagyok.”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás