LAMPASZ


A társadalmi méretű paradigmaváltás, és a konfliktuskezelés keresztény módozatát választotta már 2009 tavaszán a Castellum Alapitvány Marosvásárhelyen a 60.éves kitelepítésre emlékezve, „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” címmel.

Ismételten beigazoltnak mutatkozik az amint egy helyen M.Heidegger mond, „Az ember rendeltetése sosem a válasz, hanem mindig a kérdés.” Az érzékelt létező a tudomány jelenlegi állása szerint elvileg megoldhatatlan kérdés, hogy alapjában véve a véletlen, vagy pedig szigorú oksági determinizmus uralkodik-e a világon, következésképpen elvileg lehetetlen egyértelműen megmérnünk és kiismernünk, előzetesen meghatároznunk a világfolyamat jövőbeni eseményeit. Turay Alfréd azt irja, hogy a világ nem óra pontosságával működő preciziós műszer. Igy nem lehet belőle kiküszöbölni a visszásságot, a zsákutcát, sem pedig a katasztrófát. A törvény szabályossága és szükségszerűsége ugyanúgy nem szünteti meg az egyedi esetek kiszámithatatlanságát, mint az emberi egyének szabadságát. Ezért létezésünk legmélyén nem a veszély elhárítására, kizárására való biztonsági fék és az állami, társadalmi biztonság megóvásával kapcsolatos bizonyosság, annak biztos tudata, hogy valami érvényes, igaz, azaz valószinűsége miatt valaminek már tényként elfogadható volta, hanem a körülmények kedvező alakulásába vetett hitbizakodás, bizalom az ember s a valóság viszonyának a társadalom gazdasági szerkezetét alkotó termelési viszonyok összesége, alapja és felépitménye.

Csak Benkő Samut idézni is elegendő ahhoz, hogy képet alkossunk a valóság igen-igen meghatározó, a stilust szemléletessé tevő szóképzéssel: „kisemmizettek” fogalmával, és akik „megbirkóztak kosszal, rühvel, tetvekkel, piócákkal, megőrizték testüket, lelküket a szennytől, nem koldultak, nem menekültek alkoholba, ellenben minden áldozatot meghoztak gyermekeik akkoriban kilátástalannak tűnő jövőjéért, iskoláztatták és olyan szellemben nevelték, mellyel lelki egyensúlyuk megörzését biztosították. Mélyen barázdált arcukon maradt helye a derűnek, a megbocsátó mosolynak is.

Ugyanakkor, - és ez fájdalmason igaz! - , hogy országszerte 1949. március 2-ról 3-ra virradó éjszaka a végrehajtó fegyveres csoportok – melyek élén pártaktiva állott – a kijelölt családokat rajtaütésszerűen meglepték, álmukból felverték, majd közölték velük, hogy a 83-as számú rendelet utasításai értelmében el kell hagyniuk lakhelyüket. Az otthonaik feladására kényszerítetteket egy szál ruhában a megyeközpontokba szállították, és a milicia épületébe, majd kényszerlakhelyekre küldték. A gazdátlanná vált házak később kíméletlen fosztogatás célpontjai lettek. A rablás első házi feladatára tanította a kommunizmus a vidéki társadalmat!

Lampasz – Erdély, illetve magyar arisztokráciájának ujjászületését derekasan deklaráló Tófalvi Zoltán történész-publicista:

- két éve elhangzott előadásában helyet adott annak az elitkutatás fogalmával fémjelzett törekvésnek, hogy a társadalomnak kiváltságos előjogokat élvező felső rétege, az „osztályellenségnek” kikiáltott jórészt földbirtokosok számára, a nyílt osztályharc betetőzése az akkor éppen hatvan évvel ezelőtt történt kitelepítés – vagyis a családi otthonokból való elhurcolás – és a vele járó teljes vagyonelkobzás, indíték arra, hogy mindez politikai és társadalmi síkon jelentkezzen.

Így tehát a lampasz-paradigma (egyenruha nadrágjának oldalán levő széles színes sáv!), akár az arisztokrácia családi kapcsolatrendszer annyira passzív a társadalomtudományban – Francis Cricktől vett hasonlattal – olyasmi, ami nem feltétlenűl igaz, de nem is érdemes benne kételkedni. 
Misem bizonyítja ezt jobban, minthogy ma már az emlékezésre is visszagondolunk: miként borult le az áldozatok utódaiban a fájó emlékezet. 
És tudta helyét a történelmi egyház, Ötvös József ref. Generális direktor, Csiki Dénes kanonok, Nagy László unitárius esperes, és Papp Noémi evangélikus lelkész. 
Több százan hallgattuk gróf Haller Béla Castellum Alapítvány elnökének beszédét, Kilyén Ilka és Kabos Éva színművész versét, majd Bereczki-Tollas László és Molnár Tünde orgonaművész előadását. A műsorfelelős vitéz Török Gáspár felkérésére gyertyagyújtással, koszorúzással megáldottuk és felszenteltük a templomkastély udvarán állított monumentális emlékoszlopot.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás