LEHETSÉGES STRATÉGIAI TÉNYEZŐ


Legújabb kor – magával a valódi kapitalizmussal együtt már véget ért; 2001. szeptember 11.-e nagyjából az a dátum, ami egy markáns határvonalként lezárja ezt az időszakot, azóta nemészrevétlenül de egy új történelmi korba léptünk, amit már ugyan korábbi fogalommal „postmodern kor”-nak nevezhetünk.

Lehetnek szubjektív intenzív kellemes és kellemetlen érzéseink az irányítás, igazgatás és vezetés tekintetében, amelyre gondolunk és róla beszélünk, de minőség és stratégiai tényezővel a korszakváltással kell számolnunk. E világtörténelmében rövid időre szabott átmeneti időszak ötvözi az eddigi összes korszakot a világon, az ősközösségektől kezdve, a feudalismuson keresztül a gyarmatosításokkal együtt a megismételt ipari forradalomig, - ezeknek az összes jellemzőivel, - de leginkább hátrányaival együtt. A korszakváltás kihívásai közé tartozik az a lehetőség, illetve egyetlen lehetőség, amit nem hagyhat figyelmen kívül a társadalomtudomány sem. A legfőbb stratégiai tényező pedig a munkaeszközök mellett: az ember. Mielőtt a vadkapitalizmus legnagyobb „bűne” kérdésére térnénk, hadd lássuk az „áldozata” alanyát, a bizalmatlansággal megalázott, bizonytalanságba sodort, válaszlehetőség méltóságától megfosztott „keresztyén” európai, illetve magyar embert. Tragédiáink nagy részét az okozta, hogy nem éltünk, nem élhettünk, de most fogunk élni a szent tanítással: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek!” (Róm.12:18.) A békesség Istentől származik. Istenhez hasonlókká csak az által lehetünk, ha békességre törekszünk. Ezért jelentette ki Jézusunk mindjárt legelső tanításában azt, hogy a békességre igyekezők boldogok, mert ők  Isten fia. A mi Mesterünk ezt az alapigazságot tanításaival s élete példájával számtalanszor megerősítette és megbizonyította. A békesség egységre és életre, a háborúság felosztásra és halálra vezet. 

Láthattuk a világháborúkban, hogy az még ott is halált és pusztulást jelentett ahol nem is gondoltuk volna. Magyarország minden esetben csak veszített. Pedig az, aki Isten gyermekei közé akar számláltatni s a Jézus nevéről akar neveztetni, az törekedjék a békességre. Legyen türelmes embertestvéreihez. Tudjon saját nyelvére vigyázni, mellyel kiváltképpen árthat a jó békességnek. Kerüljük az oktalan vitákat, amelyek sokkal inkább rombolnak. Bocsássunk meg ellenségeinknek is,  nem csak hétszer, hanem hetvenhétszer. Hordozzuk egymás terhét...

Úgy van ez a kapitalizmus „bűne” hogy elfeledi a kiegyensúlyozottság elvét – mondja továbbiakban Gosztola Ferenc a Korszakváltás- gondolatok- üzenetében – több szempontból is, ezek közül csak kettőt említenék: a fejlődése nem tarthato fenn, mert a növekedés mozgatja, valamint, ha fejlődni csak úgy képes, hogy annak a szükségesen felüli többletét valahonnan elveszi és - ott károsít. Ha csak a „Jing és Jang” ábrát képzeljük magunk elé, az egyensúly középen van. 

Csak egy a tudás és nem a pénz által vezetett, központosított társadalom lehet a következő életképes időszak. A demokráciával kapcsolatosan ne legyünk túlzottan idealisták. Periklész figyelmeztetése a történelmi próba időszakában igen hasznunkra válna: „Mert ő (Periklész) megmondotta volt, hogy Athén győzni fog, ha kivárja az idejét és, ha minden gondját a hajóhadra összpontosítja, ha óvakodik attól, hogy a háború folyamán egyszersmind hatalmát is növelje és ha kerül minden olyasmit, amivel a városnak a biztonságát tehetné kockára.”(Thuküdidész, II.65.) A ma embere sajnos túl gyarló ahhoz, hogy az egyéni érdek ne győzedelmeskedjen újra egy idő után a közösségi érdeken.

Csupán utalás, minőségi stratégia tényezőként, gazdasági szempontból a helyi termelő, és nagyrészt önfenntartó egységeket lenne hasznos irányítható rendszerbe tömöríteni, haladva a „kicsitől” a „nagy” felé; az egyéntől, családon, közösségeken és településeken keresztül az országokig. A termelés folyamatát is minél közelebb hozni a felhasználás, vagy fogyasztás helyéhez. Ezzel természetesen a szállítás adta környezeti rombolás is jelentősen csökkenthető. Városokba csábított rabszolgasorsú „olcsó munkaerőt” a vidék méltóságába helyezni a kiépített termelési rendszer által.

Igen sokáig lakott együtt, egy fedél alatt két jó barát. Békességüket soha semmi meg nem zavarta. Egyszer az egyik örvendezve el is emlegette békességük állandóságát. A másik azzal magyarázta ezt, hogy soha nem szoktak vitatkozni. Majd félig tréfásan hozzátette: „próbáljunk egyszer egy kis vitát rendezni.” Nosza, megpróbálták! Sikerült! S a vita heve úgy elragadta őket, hogy a legkomolyabban összevesztek, egymást durván megsértették s kénytelenek voltak az eddigi békés együttlakást megszüntetmi...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás