ARDERE ET LUCERE


„Lángolj és világíts! Csak lángolni kevés, csak világítani hívságos semmiség. Lángolni és világítani – ez maga a tökéletesség. / Sz. Bernát / Ciszterci Rend forrásából, hagyományából való jelmondat.

Lékai Lajos ciszterci szerzetes a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Szekfű Gyulának kiváló tanítványa volt, néhány évig a Ciszterci Rend egri gimnáziumában tanított, dallasi egyetemen a történelem processzora lett, akinek neve a rendtörténet szintézisével „The   White Monks” / A Fehér Barátok / címen 1953-tól fogalommá vált. A ciszterciek magas célkitűzéseik mellett részei voltak a mindenkori társadalomnak, s annak problémái őket is érintették. Lékai nem kendőzi rend belső életében felmerült ellentmondásokat, viszályokat, botrányokat, gyarlóságokat, de ugyanakkor mesterin érezteti a rend múltja és értékei iránti megbecsülését. Mint, ahogyan mi sem tesszük. A szilárd építészet gondolatát is felvállaló szemlélet eszmény és valóság világa - a most 859. évvel a cikádori apátságban kezdődött magyar ciszterci élet - teszi helyére a 21. századi megbékélés és nyugalom elvárásának gondolatát, mint „értékálló” tényezőt a magyar közjó szolgálatában. Milyen átütő erő van a történelmi szemlélet újszerű értékelésében.

Úgy teszi, mint a megmaradás értelmes magvát, a racionális nemzeti megbékélés lehetőségét, ami teljes értékű érzelmi és jogviszony szabályozás a határon kívüli magyarok számára. Így az egészséges érték és kölcsönhatás, a tökéletesség vonzó eszményképét - az emulzió teljes kizárásával - az újrakezdés örömében véli felfedezni. / Zakar Polikárp /

Történelmi felelősség a nemzetet összefogó és annak irányítását vállalók részéről az azonos értékű, magabiztos magyar méltóságának megőrzése.

Új utakat tárhat fel a tapogatódzó és kereső emberek számára a tétlenségünkből felrázó tudat a „lángolj és világíts”? Igen! Kortársaink lelkében világosság gyúlt, s amit tudatunk valamiféle ellentmondásától félthetett, arról kiderült, hogy az – az ezeréves keresztény tanítás – a szándék egységesülése felé tart. Mai életünk tragikumában – ahol az ember, rendkívüli sikerei ellenére, be van szorítva a társadalmi kényszer satujába és kétségbeesés mardossa – Georges Bernanos regényíró, kutató reményt és optimizmust ébresztően azt tanítja, hogy erőfeszítéseink nem vesznek el, mint a folyó vize a homokban: hogy nem pusztító zuhatag erejét növelik csak, de magukban hordozzák – cselekvési vágyaikkal együtt – annak biztosítékát, hogy ezek az erőfeszítések a Szeretetben teljesednek be. Ez a látásmód önmagában is növelhette volna bátorságát magyarságunknak. Valljuk meg, ami mögöttünk van, azt már tudjuk, - ha nem is értjük teljes egységében -, de ami előttünk áll a Kárpát-medencén belül, az csak az egész magyar együttes erőfeszítésének enged. Az adott helyzet azt hirdeti, hogy, győztesen kerülhetünk ki az idejében történő összefogással. Az új körülmény, új emberi felelősséget igényel!

„Csak két formában gondolható el a tudatára ébredt emberiség közös sorsa – tanítja Pierre Teilhard de Chardin /1881-1955/ jezsuita szerzetes, kiemelkedő gondolkodó – vagy evilági, vagy transzcendens.” Kockázatok és félreértések lehetőségei nem homályosítják el azt a tényt, hogy lehetséges teljes embernek lennünk úgy is, hogy részt vállalunk a világ erőfeszítéseiből, de ugyanakkor keresztények maradunk. Lehetséges-e úgy lelkesednünk az emberi feladatokért, hogy orcánk pirulása nélkül szemlélhessük a megfeszített Krisztus arcát? S végső soron: lehet-e úgy ragaszkodnunk Istenhez, hogy szeretjük a világot? Olyan kérdések ezek, amelyekre majdnem minden civilizáció, amely a miénket is megelőzte, megválaszolt. Ismerte értékeit és azt az emberi mintaképet, amit magának választott. Nem tisztem a megítélés, de annál a hatalomnál fogva, amelyet az Igéből vettem, méltatlanként is vallom: sokszor a jussunkat kaptuk, mert gonoszok és ostobák voltunk. Ez az igényesen személyes és hitelesen vallásos gondolat nem tetszett és nem is fog tetszeni mindenkinek, de a szigorú kritikának is tudnia kell, hogy a vezetőknek a vezetettekről is el kell számolniuk. Ne legyünk bölcsebbek az Istennél, aki az népét hitben akarja vezetni és vezettetni.

Istenteremtő munkája az ember által – felfedezéseivel és nagy erőfeszítéseivel – folytatódik a történelemben, s ez a teremtő tevékenység fog életre kelni a megmerevedett keresztény intézményrenszer fojtogató, szűk látókörűségéből. Értékelni kívánjuk világunk szépségeit, az emberi alkotás örömét és az életkedvet.

A hit és a szeretet, akárcsak a lángolj és világíts, átalakítólag hatnak az egész természetre, de a lakott helyre is, a szomszéd népekre és nemzetekre. Az egyén és közösség átalakulásának első mozgatója a Szeretet, melynek mindenkori hírnöke a kereszténység. Jó ezt tudni.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

MENE TEKEL