F I D E L I T Á S


Legtalálóbban Sophie d’Houdelot grófné jellemezte, az egyetlen nő akit Rousseau saját bevallása szerint szeretett. 

Ezeket írja: „Ijesztően csúnya volt és a szerelem nem tette vonzóbbá. De megesett rajta a szívem és elnézően és kedvesen bántam vele. Érdekes őrült volt.”

Leginkább a kérdés Jean Jaques Rousseau / 1712-1778 / esetében is, nem abban rejlik, hogy őrültnek született, vagy szűnni nem akaró önbecsapásai miatt azzá tette magát, hanem minden jel arra enged következtetni, hogy a lelkében meghasonlott, mert önmagát és a világot félrevezető magatartása, visszataszító önimádata beszámíthatatlanná tette. Az önmagára akadt hűségmentes francia szellemóriást Paul Jonson 1988-ban megjelent Intellectuals művében így minősíti:”Mazochista, képtelen normálisan szeretni, exhibicionista, hipochonder, önkielégítő, lappangó homoszexuális hajlamú, félénk, kleptomániás, ingerlékeny, fösvény, befelé forduló narcisztikus, kezdődő üldözési mánia.” Vajon mi lett volna, ha az irodalmi stílus zsenije nem önmagát imádja, hanem Azt, akitől talentumát kapta? Bizonyára nem került volna szembe önmagával és nem aknázta volna alá az evangélium szellemére épülő Philosofia Christit.

Ugyan, Barlay Ö. Szabolcs szerkesztésében a Világnézeti Figyelő az Álarc Nélkül, Négyszemközt Nyugat Álprófétáival sorozat Jean Jaques Rousseau írását más elgondolással és céllal teszi közzé, de hittel hiszem, és meggyőződésen, hogy a hűségről alkotott régimódi, nem divatos már vélemény megváltoztatását célzó elgondolásra alkalmasnak bizonyult. A fidelitás / latin fidelitas - fidelitatis / magyar hűség, megbízhatóság és a szervesen hozzátartozó kifejezések, valamint ennek nagyszámú hiányát vagy ellentétét kifejező fosztóképzős szavak igazi értelmét nem az 534-beli Institutiones Justiniani Justinianus Institúciói jogszabály-gyűjtemény rejtegeti, hanem az erkölcstan, melyben a kezdetleges intelligencia igazít el három kérdéskörben: l. Miben áll az erkölcsi cselekvés? 2. Miben áll a legfőbb jó? 3. Miben áll az erény lényege?

Cselekvés alatt a változást előidéző, valamit megvalósító, vagy a meglevő helyzetet fenntartó emberi életmegnyilvánulást, tevékenységet értjük. Az erkölcsi cselekvés két tényezőnek, az érzéki ösztönnek és az értelmes belátásnak eredménye, másként akarat és képzet. „Ding an sich” szóösszetétel - magaslesben – a kanti ismeretelméletben: a tudattól függetlenül létező, a jelenségek mögött rejlő, megismerhetetlen valóság, lényeg, igazában nem megismerhető meg. A természeti hajlam azonban, magában véve, még nem erkölcsi: sem dicséretre, sem gyalázatra nem méltó. Az erénynél a fődolog az akaratműködés, de az önuralkodás is csak félig meddig erény, valamint a kihívó modort is, csak félig meddig véli véteknek. Szintén a szemérmetességet inkább veleszületett öröklődő ösztönnek, mit erénynek kívánja tekinteni. Az mi bennünket cselekvésre indít, a kívánság. Csak e kettőnek a meggondolás által vezetett kívánsága szüli az erkölcsi cselekvést. Aki a jót ismeri, ugyanaz tudja és ismeri a rosszat is: de aki a jót akarja, ugyanaz nem akarhatja egyszersmind a rosszat is.

Íme, a spirituális ezotéria, akár a sex és erkölcs, valamint egyes, vagy ugyanazon ember összes cselekvése, melyet pusztán magáért, vagy minden mást a legfőbb jóért kíván megtenni. Ezen legfőbb jó nem lehet más, mint a boldogság. De arra nézve, hogy miben áll a boldogság, eltérőek lehetnek a vélemények. Legelfogadottabb lehetséges válasz: az ember legfőbb java, vagy boldogsága, emberi rendeltetésének elérésében, mint feladat: önmaga megvalósítása. Emberfeletti jónak minősíti az erkölcsi erényt, mely lényeges alkatrésze a boldogságnak. Rövid ideig tartó, múlékony boldogság nem elegendő. Testi és külső javak, egészség, hosszú élet, szépség, vagyon, gyermekek és barátok, stb. szükségesek. Nem nélkülözetlenek ugyan, de mint a sikeres és akadálytalan munkásság lényeges föltételei és eszközei, megkívántatnak a tökéletes boldogságra. Sőt nem ellenkezik a boldogsággal a gyönyör sem. Eszes munkásság és igazi gyönyör lényegesen összetartoznak, s ez utóbbi becse is annak. Csak azon gyönyör becses és kívánatos, melyet az erényes ember élvez. A pusztán csak élvezetnek szentelt élet nem méltó hozzánk: igaz, hogy pillanatokban élünk, de nem a pillanatok számára. Az erény lényege abban áll, hogy az élvezet nem célja cselekedeteinknek, nem mozgató oka, hanem szükségképpeni következménye a természetszerű munkásságnak.

Amint azt fentebb láttuk az erkölcsi cselekvés három forrását, és akarati mivoltát, a természeti hajlam tekintetében fogadjuk el az erkölcsi cselekvés mértékét a „felette sok ellenében a felette keveset”, mint jó mértéktartó egységet.

A mértékletességből középútként idézzük: 
Az igazságosság a jogtalan cselekvés és jogtalan szenvedés közt,
A bőkezűséget a fösvénység és vesztegetés közt,
A nagylelkűséget a kislelkűség és felfuvalkodottság közt,
A nemes becsvágyat a becsület megvetése és a hiú dicsvágy közt,
A vitézség a gyávaság és vakmerőség között.

Leginkább gyümölcsöt érlel a lényeges és mérvadó fidelitás a szavahihetőség, a megbízható, hitelt érdemlő, a hűség, állhatatos, kitartó ragaszkodás, a haza iránti hűség, örök hűséget esküszik valakinek, hitel, hitelt érdemlő, az a tény, hogy valakinek valamit elhisznek, lelkiismeretes, feladatát teljes erkölcsi felelősségérzettel végző, oltalom, valamit megóv, védelem. És továbbá azt terheli a bizonyítás, aki állít valamit!

Ugyan a fidelitás sokkal tágabb értelmű, de leginkább a házasság lélektana hozza előtérbe a közéletben megfogalmazódó és egyre fokozott érdeklődésre okot szolgáltató kérdéseket. Huszti Sándor okfejtése igen-igen figyelemre méltó, miszerint a megoldáshoz fel kell ismernünk, hogy a társadalomtól merített erkölcsrendszer nem megmásíthatatlan törvénykorlátozásokat tartalmaz, hanem csak irányelveket, mellyel a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet felé igyekszünk. Törvény az, amit lehetetlenség megszegni. Például a gravitáció vagy az energia megmaradás. Egységes és tiszta megfogalmazást tartalmaz a vallás, spirituális tanok tanítása a betartandó és elvetendő cselekedetekről. Megjegyezzük, hogy ezek sem kötelező erejű rendelkezések, csak ajánlások a tiszta életvitelhez. Így téves felfogás, hogy az ajánlásokat nem betartók rossz, bűnös vagy elitélendő emberek lennének. Mindössze, ők nem abba az irányba haladnak az önmegvalósítás felé, mint amit a szentiratok javasolnak. Az ő utuk hosszabb és keservesebb lesz így, de végül ők is odaérnek majd. Az ajánlások megtartása harmóniába hoz az univerzummal, a földi világ történéseivel.

Úgy véljük, hogy helyes a megtisztuló folyamat, ha:
Gondolataink világnézetünket tükrözi
Érzelmeink szívünkből jönnek
Szavaink érzelmünket tükrözik
Tetteink szolgálatba állítanak

Csupán az együttélés legitimizélt formáiból nem lehet arra következtetni, hogy mi lenne a természetesen preferált szexuális viselkedés, csak az, hogy miket tart az adott kultúra elfogadottnak, vagy követendő példának. A szexuál-pszichológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon a társas együttélésszabályai, a törvényesített házassági formák és a preferált szexuális viselkedés között van-e bármiféle szoros összefüggés. A kérdésfelvetés alapja, hogy a világ, különböző táján más és más házassági szokásokat tekintenek erkölcsösnek. A nyugati típusú kultúrákban a monogám házasság az elterjedt forma, amikor egy férfi és egy nő él házasságban.

Így szól a régi latin mondás: Obsta principiis! És amikor is az emberi szexuális viselkedést az erkölcs oldaláról próbáljuk megítélni, különösen sokatmondó lehet ez a réges-régi bölcsesség. Ugyanis meglehetősen változatos szexuális viselkedési formák tekinthetők „egészségesnek”, a „normális” és „erkölcsös” fogalmai pedig elsősorban az „általánosan elfogadott”, „követendő” szinonimái. Éppen ezért a szexualitás sokféle megközelítés szerint nem erkölcsi kérdés, hanem sokkal inkább biológiai, vagy legfeljebb pszichológiai.

Óvakodj a kezdeteknél!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás