Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2012

HARMATPONT

Lernai hidra. Hesiodos ír a parányi, polip alakú, édesvízi tömlős állatról, a kilencfejű,
mondai vízi szörnyről, amely az elpusztíthatatlan rossz jelzője, mert a levágott fej helyébe mindig
új nőtt, - míg végre Herkules el nem pusztította.

Laudator temporis acti (a múlt idő dicsérője) a harmatpont, az egyértelműsítő
árnyalat erőssége a tanításban, hogy „minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt,
kivágattatik és tűzre vettetik” (Máté 7:19) Feleljünk meg egészen egyszerűen arra
a titokzatos kérdésre, mi az ember szerepe a természet világában. A nap azért van,
hogy fényt árasszon, a madár, hogy daloljon, a gyümölcsfa, hogy termést hozzon.
Az ember feladata, - a keresztyén tanítás szerint! - meg az, hogy azon a helyen,
ahová a jó Isten állította, becsülettel, jó lelkiismerettel dolgozzék és hirdesse az
Isten dicsőségét. Ez az a pont, ahol az ember a régit már nem fogadja el, de nem is
tudja meghatározni sem hívatását, sem küldetését, sem helyét vagy rendeltetését. A
maga dicsőségének kere…

ASILUM

Lehetőségként létező menedék:  a menekülőnek védelmet és a bánatosnak vígasztalást nyújt; annak, aki hezitál, tétovázik, meginog vagy habozik...Létező lehetőségként az ó- és közép-korban a menekülő bűnös mentesülését jelentette a halálbüntetés alól;  a politikai menekültnek állami védelmet a kiadatást kérő állammal szemben; az üldözött személynek bántatlanságot biztosít okiratban, a menedéklevéllel. A vígasztalásnak és vígasztalódásnak, -  mely a bánattal egyidős sok módja van: legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást – vallotta  Wass Alber is. Lilaruhásnő (Szinyei Merse Pál, 1874) hezitál, hogy a nagy mester kezében remekké formálódjék a művészet; habozik, hogy már a könyörgés színes felhőiben is olvasható legyen Áprily Lajos csodakérő verse: Imádkozom, hogy legyek vidám,  tétovázik hisz az erény ajtaja keskenyedik, meginog az értesmesnek vélt önbizalom mélységétől, és végül elkedvetleníthette a tollas-futár érkezésének híre... Úgy, egy élettel később – részle…

MEGRECCSEN

Lassan, észrevétlenűl felkészítenek a lemondási vezérmotívum elfogadására,
mert a tudatlannak semmi sem hiányzik.
Laus – latin, dicséret az osztályrésze annak az idomárnak, aki fejét oroszlán
szájába dugja, s hogy még nem harapta le fejét az oroszlán, - meg-meg reccsen a
nézőtéri csend: a nacionalista gőgből nem lett még nemzethalál. Márai szerint is mi
magyarok a cselekvés pillanatában csak az első fokú reakciót tudjuk kiszámítani.
Ó, ez régi, szomorú egy fejezete a népéletnek! „Kinek jaj? Kinek sóhajtás? Kinek
versengések? Kinek háborgás? Kinek bűn nélkül való sebek? Kinek szemeknek
veressége?” (Péld.23:29-30.) Jajt és háborgást eredményez a családokban, romlást,
elszegényedést s pusztulást a nemzetben. Egyszerre, kórházak, elmegyógyintézetek
és fogházak benépesednek. Fájdalom, nem egy helyen van ez így... Vígan folyik az
ívás, kábítózás... Otthon azalatt szükség és nyomor üt tanyát. A kocsmárosok és a
vendéglátók természetesen felkészülnek és mindenképpen „kedveskednek”, hogy
vend…

Atilla, a nagyfejedelem

Lehetetlen és értelmetlen a határozott nemzeti öntudat gyakorlása közben – a magunk hasznát, igazságát; álláspontját, személyét mellőzve a „mindenkinek mindenkor” kedvébe járással, engedékenységgel társadalmi, közéleti feladat  áldozataiként bűnös megalkuvásba sülyednünk.
   Lehetetlen a „mindenben kedvében járás” művészetét úgy gyakorolni, hogy meg ne  botrákoztassuk a ránkbízottakat és ne merüljön fel  sokszor az engedelmesség, alázatosság helyébe a megvetés, megalázás. Nehéz feladat  a folyamatos öncsonkításra igent mondani annak a nemzetnek, akinek múltja a függvénytan alapfogalmából kizárja a hajbókolást és hizelgést. Az adiafora és  női bölcsesség  általános erkölcstanában és „jó modorban” helyet találhatnak,  de a magyar szellemiség  értékrendjében az a szemlélet, amely minősíti azokat a cselekedeteket, dolgokat, amelyek se nem jók, se nem rosszak; nem szépek s nem rútak – semmiképpen nem. Minthogy negyvenhat napos kórházi kezezés ideje alatt Marosvásárhelyen a Szívérsebészet…

Szalonképes arrogáncia?

Livingstone Dávidról olvastam, hogy egy este Anglia Lanarkshire tartomány egyik kis skóciai  Blantyre malomfalucskájában, abban is egy kis házban, egy keresztyén közösség gyűlt össze és várták a prédikátort, valamelyik távolabbi helységből. A prédikátor késett és az idő telt,  már  éjbe haladt. „Eredj fiam, fogd a lámpácskádat és menj a tiszteletes úr elé, talán eltévedt valhol” – szólt egy tisztes asszony mellette ülő fiacskájához! A kis fiú  engedelmeskedett a parancsnak és nemsokára hozta a megkésett prédikátort. Ez a David e kis helyi gyapotmalomban dolgozott a család többi tagjához hasonlóan, 12 órás műszakban, akinek édesapja vallásos ember volt; vasárnapi  iskolai tanító és antialkoholista harcos. Mindez nagy hatással volt az ifjú Davidre, aki könyvek mohó olvasójává vált, ugyanakkor szerette a természetet, az állatokat, és növény- és kőzetmintákat gyűjtött. Apja attól tartott, hogy a tudományos érdeklődése aláaknázzák keresztyén hitét, ezért inkább a vallásos témájú  könyve…

Egy koronáért

Legendás hírű Albert magyar király 1439-ben fiatalon elhalálozván az ország rendei a közeledő török veszéllyel szemben özvegyét, Erzsébet királynét rá akarták bírni, hogy nyújtsa kezét a tronkövetelő I.Ulászló lengyel királynak. A királyné erre nem volt hajlandó, mert szíve alatt hordozta – mint erősen hitte – az utódot, kinek számára biztosítani óhajtotta a koronát. Ezért híveivel és udvartartásával Visegrád várába utazott. Ott a vár alsó boltívéből felhozatta a vasládát, amelyben a koronát őrizték. „Vegyétek ki a koronát” , - szólt a királyné villogó szemekkel – „kezemben akarom tartani, mig törvényes örököse megszületik!” A  köré sereglett urak némán fejet hajtottak, csak egy közülük, Gara  nádor, a királyné rokona, de Ulászló hive, rázta fejét és felelte: „Még nem látom a fiút, kinek gyenge fejére akarod nyomni a koronát, különben mit is használna a korona és jogar egy gyermeknek oly időben, mikor a magyar királynak éles kardot kell tartania kezében? Ezért hát hagyj fel terveidde…

Rozsdavörös

Lánykorban elvált asszonyok a szerelemért kárpótlásul csak esznek-esznek, s mikor megálljt parancsolnak őszbe csavarodó nyári érzelmeiknek, –  már azonos hőfokon tudják, hogy a rozsdavörös olyan, mint szűzön a pír, az elrejtést célzó harsány hattyúdal.     Leheletfinom válaszfalat jelent a látható és láthatatlan között a spanyolfal... Izgalmas, hisz  nincs olyan ember, aki ne lenne kiváncsi arra, hogy mit takar el. Annyi biztos, hogy nem igazi fal, tehát semmiképpen nem választ el. A háromszéki templomok roráté fagyában a vágyakozó lehelet zuzmarává dermedt ablakán át a remélt szebb jövő  helyébe a Budapesten élő székely ifjak zászlajukra egyszerűen azt himeztették: „Isten ne segits, csak csodálkozzál!” Annak a népnek a fiai, amely minden habozás nélkül meg van győződve arról, hogy van Isten és hogy ez az egy Isten, az a csodálatos élő valóság, aki tudatosan, tervszerűen intézi a mindenség életét, a legnagyobbtól a legkisebbig. És  semmi kétség nem volt arra nézve, hogy ez a láthata…

Nota bene!

Legcsekélyebb mindenkori elvárás szeretet dolgában a könyörületes szív.     A szeretet csak akkor ér valamit, ha bebizonyítják, ha közlik velünk. Mert a szeretetet érezni kell. Mi módon érezzük, ha nem bizonyítják be, ha nem közlik velünk? Bebizonyítani pedig nem lehet szóval, csakis tettel. Éppen a szeretet az, amely mindig keresi a tettben való megnyilatkozást. Sokszor hoz áldozatot, néha az életet teszi az oltárra. Isten szeretete Jézus életét hozta áldozatul. Szerinte  a legjelentéktelenebb, a legtermészetesebb, amit elvár tőlünk szeretet dolgában a könyörületesség  (szánalomból,  részvétből fakadó cselekedet, kímélet és belátás), és a jókedvű adakozás. Értsük meg jól. Ne úgy adakozzunk, hogy csak néhanapján, ne is úgy, hogy előbb mulassunk egy jót a „szegények javára”, hanem úgy, hogy nyissuk meg szívünket, adakozzunk jókedvvel, boldogan. Ha ezt nem tudjuk tenni, úgy nincs is meg bennünk az Isten szeretete, hanem e világ gonosz és rest szolgái vagyunk. „Ne szóval szeressünk, se…

Feljebb emeljetek, feljebb!

Lényegi, minőségi különbségét az élet keletkezésének molekuláris, ugrás  nélküli evolucionosta elmélete az élettelen és az élővilág között -  folyamatosan megkísérli elmosni.     Le kell számolnunk a 150 éves élettudomány terén, három olyan dogmává merevedett elmélettel, mely történelmünkben az életellenes diktatúrákban, ember emberellenes gaztetteiben, háborúkban és népirtásokban jelentkezett: 1. Az élet keletkezésének molekuláris evolúciós elmélete. 2. Az élő sejt felépítettségének „membrán-pumpa-szabad oldat” elmélete. 3. Az ember létrejöttének elmélete, az evolúciós fajelmélet.      Mindhárom elmélet téves, hamis, hazug! Ezek az elméletek hordozzák  az 1700-as évek  „anyag örök” felvilágosodás eszmerendszerét, mely megszülte és kialakította, később átjárta Európa, majd az egész civilizált világ közgondolkozását. Sajnos ez a tragikus módon pusztító mértékűvé fokozódott életellenesség, emberiségellenesség  azóta sem szünt meg. Tehát, azt a nyilvánvaló tényt, igazságot kell a  „vék…

"A Te útaidat..."

Látom a fekete betűs szomorú hírt közlő újságcikket, A vizsgázók négyötöde megbukott a pótérettségin címmel.      Legjobb eredményt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen elméleti Liceumban jegyezték…, - s most mégsem erre figyelek, hanem, hogy a megóvott dolgozatok újrajavítása előtti megyei összesítés szerint a háromszéki vizsgázók alig 16,91% - nak sikerült a pótérettségije, (az 1043 beiratkozottból 215-en hiányoztak) és hányan tértek haza otthonaikba, - csatlakozva az aggódók táborához? Mert már ezer és ezer szülő meg ifjú előtt ott áll a nagy kérdés, hogy most, amikor a bűn és nyomorúság – mert annak a kudarcos eredménye! – úgy szétmarcangolta a családi, nemzeti és társadalmi életet, vajon milyen úton járjon, hogy elérje célját. Szülő gyermekéért, a gyermekek önmagukért aggódnak. A legismertebb és a legmindennapibb bűn : az elégedetlenség.  Sajnos, a legtöbben csupán anyagi, földi célokat akarnának elérni: könnyű életet kevés munkával, dús jövedelmet, fényes pályát, hiú dicsőséget. …

Mimikri

Lelke iránt nem érzett szánalmat az az ember, aki nem nézhette a szegény madárkák szenvedéseit, de szíve mély könyörületre gerjedt és megmentette őket...    Lám, megmondta Jacques de Lacretelle kitűnő francia író, hogy nemcsak a parádés szerepeket, de  moralitást és ideológiát is magáénak hazudni tudó európai nemzetek sokszínű tehetségével az álcázást is mímelő nem magyar a: mimikri.    Lélektani hatalmi köre szánalomnak bizonyul és szuggesztív attitűdre épít, és akár társadalmi, gazdasági hatalom visszfényeként vagy kisugárzása gyanánt, mint a magányos férfi, aki télen át félig megfagyott madarakat szedegetett föl az útakról és az erdőkben. Majd hazavitte, ápolta őket mindaddig, míg az idő enyhébbre vált. És azután eleresztette őket.. Egyszer egy eltört lábú madárkára akadt. Megmosta és gyengéden összeillesztve, vászonnal bekötözte a törött lábacskát. Gyufaszálakból másik sinkötést is alkalmazott. A madárka meggyógyult és már vígan ugrándozott kalitkájában, mig csak ki nem szabadul…

Parány

„Látunk: azért a ti bűnötök megmarad.”  Látók döbbenetével halljuk és alig eszmélünk rá: „Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek.” (Ján. 9:39./b) Londonban a Temse partján egy porosz ( a Baltitenger déli partján letelepült, a litvánnal, lettel rokon nyelvű kihalt nép ) udvari lelkész egy alkalommal szemtanú volt, amint egy fiatal leányt kihúztak a vízből, aki bizonyosan öngyilkos szándékkal ugrott abba. Az élesztési kísérletek hiábavalónak látszottak, a bámészkodók egyike- másika a tömegből szívtelen nevetéssel tette meg a gunyoros megjegyzését: „Abba is hagyhatjátok, nem nagy kár lesz érte”. A leány a nagyváros sok eltévelyedettjei közé látszott tarozni. Két jobb érzésű ember azonban fölemelte s a közeli kórházba vitte, „hová én is követtem őket”,  - beszéli a lelkész. Egy jelentőségteljes kép állt a bejárat fölött. Egy angyal térdelt egy kis csomócska hamu előtt s vigyázva fújt bele.   „Forsitan scintitula latet” -  volt al…

Megértettem

Legtökéletesebb és önmagában elégséges „valami” -  s egyben minden cselekvésnek végcélja: a boldogság.    „Legfőbb jó mint boldogság” – Arisztotelész felfedezi, hogy az eudaimonia  ( jelentése tiszta, zavartalan boldogság ) kedvéért törekszünk,  konkrét célja pedig;  akár a játékban telik kedvünk, akár valami sikerült teljesítményben: művészi alkotásban vagy újonnan nyert ismeretben. A boldogság végett teszünk mindent, bár a boldogság nagyon  sokféle értelmet kaphat az egyéni értékelés szerint.Vannak  olyanok, akik az élvezetben keresik, mások a jólétben,  egyesek a köztiszteletben. Még olyanok is vannak, akik a tudásban vélik megtalálni boldogságukat. Ám mindnyájan a boldogságot áhítják. A görög gondolkodásmódnak megfelelően azt kérdezi Arisztotelész, hogy „mi az államvezetés művészetének a célja, és mi a legfőbb a javak közül, amelyet cselekvésével megszerezhet az ember?” Ez lesz aztán a boldogság. Így kérdezve a boldoságnak olyannak kell lennie, amiben a  polisz polgáraként részes…

Fesztávolság

Leginkább akkor találnak rám az ihletett pillanatok, amikor a fesztávolság a vágyaim és a világ lehetetlensége között a legnagyobb  - mondja Sándor Pál.    Látod, az önzés már a szeretetet is megmételyezte. Csak azt s csak addig szereti az ember, aki s amig tenni tud. De ha nem tenné?!  Ez a haszonleső szeretet fenyegetése. Édesanyák, akik igen édesek voltak addig, amig főzni, mosni, vasalni, varrni tudtak, egyszerre rigolyás vénekké váltak, mihelyt tenni nem tudtak; édesapák, akik igen jók voltak, amig kenyeret kerestek, egyszerre kenyérpusztítókká váltak, mihelyt tenni nem tudtak. Kegyelemkenyérre lepergő könnyek azt beszélik: Nem a szülőt szereti ma a gyermek, csak a szülő hasznát.    Ugyanez a haszonlesés jelentkezik az Isten iránt való szeretetben is. Zabolán a háború alatt egyszerre igen buzgó vallásosságú lett egy asszony. A férje harctérre, majd hadifogságba került. Ez volt a magyarázata a nagy változásnak. Egyszer a férj végre hazakarült. Ugyanakkor megszűnt az asszony vall…

Glossza

Lapszéli, sorközi valamilyen szöveghez írt megjegyzés, tömör jegyzet a glossza,  műneme a fogalomtár szerint: Publicisztikai műfaj, mindig aktuális eseményhez (hírhez, újságcikkhez) kapcsolódó, értelmező jellegű, rövid, ironikus, vagy szatirikus hangvételű, csattanóval végződő írás.
    Ubi supra – mint fent. A házasság az a műhely, amelyben két ember bölcsességgel, türelemmel és kölcsönös lemondással a közös boldogságon dolgozhatik. Olyan, mit a jó termőföld: csak azt adja vissza megsokszorozva, amit beléje vetnek – fogalmaz egyszerűen Nagy Endre. Majd „Házasodni annyi, mint jogainkat megfelezni, kötelességeinket megkétszerezni”  - írja a filozófus Arthur Schopenhauer. De a házassághoz mindenki hozzáért, mert így fogalmaz George Bernard Shaw: „A házasság azért olyan népszerű, mert egyesíti a kísértések maximumát az alkalom maximumával.” Tanítanak a világvallások, a Szentírás, a papok, nevelők,pápák és tudósok, s Böjte Csaba ferences atya. A házasság nemcsak status, állapot, hanem a fé…

Összefüggő minőség

Lényeget jellemző összefüggő tulajdonság hordozója, értékelést is magában foglaló jelleg, a dolgok közötti viszony: meghatározó értelmi érzelmi kapcsolata.    Lehet hasonlóságot, egyezést, akár fokozati egybeesést tartalmazó külső és belső tényezők alapfokú mennyiség és minősgjelző határozó. Érzékeltető példája a  „nem annyira...mint (inkább): az előbbinél nagyobb mértékben az utóbbi. Nem annyira szereti, mint inkább sajnálja.”    „Ugyanaz érdekli őt is, mint (akárcsak) engem” – nyomatékos állítás – a tagadás vagy kérdés után. Ez az, amire nekünk magyaroknak még mindig nagy szükségünk van arra, hogy újra meg újra halljuk s megszívleljük Isten igéjének ezt az óvó, intő tanácsát: „A magad értelmére... ne támaszkodjál.” (Péld.3:5.)  Még mindig nagy számmal vannak közöttünk olyanok, akiket fogva tart és téves úton vezet az előttünk való nemzedéknek, apáinknak, nagyapáinknak, dédapáinknak az a veszedelmes, mindig csúfos kudarcot valló bölcsessége, amely a magahittségében azt hírdeti, hogy…