AZ ÍRÁS ARRA VALÓ...

Leiter Jakab. A helytelen fordítás, illetve félrefordítás klasszikus példája az Ágai Adolf által fiatal újságíró korában fordított Leiter Jakab. 

A német Jakob’s Leiter „Jákób létrája” kifejezést Leiter Jakabnak fordította, a rossz nyelvtudás, szövegkörnyezet ismeretének hiányából. Súlyos, gyakran nevetséges, értelemzavaró fordítási hibák egyike ez, amelyet napjainkban is emlegetnek.

Uralkodói, főnemesi udvarhoz tartozó, udvarképes személy, aki származásánál, méltóságánál fogva jogosult az uralkodói udvarnál való megjelenésre, látta el az írnoki feladatot. De magával az írással erre hivatottak foglalkoztak, külön a kolostorok szerzetesei, illetve az írni-olvasni tudók. A szépirodalmi műveket alkotó személy az író, valamely írásmű szerzője. Az irodalmár pedig a szépirodalom kérdéseivel foglalkozó szakember. Így az irodalom valamely közösség, korszak nyelvi formát öltő / írott / termékeinek összessége. Beszélünk irodalomelméletről, irodalomkutatásról, irodalomtörténetről és irodalomtudományról.. Ennek a merő ellentéte az analfabetizmus, azaz írni-olvasni nem tudás. Majd pedig, akik ezt az ismeretet megszerezték, a legelső önálló munkájuk a „feljelentés” volt, és legtöbbször azok ellel irányult, akik az ebbéli feladatot, azaz az oktatásukat felvállalták. Tehát nem is olyan egyszerű maga az írás, és az ezzel kapcsolatos bonyodalom,  amely nemzeti kincsünk egyike. Ez utóbbi sem rossz, mert az „írás megmarad!” És még mennyi más, amivel most ne foglalkozzunk.

Csak a környezettel foglalkozzunk, akikhez szól, vagy szólna az írás. Raymond Avery Moody beszéli, hogy egyszer Londonban jártakor egy szép kanárimadarat látott, amelynek szépségét nem győzte csodálni. A tulajdonos azonban így szólt hozzá: „Igen szép madár, de sajnos, elvesztette a hangját. Előbb remekül énekelt, de én a kalitkát mindig az ablakon kívül akasztottam fel. A verebek szüntelen ott csiripeltek körülötte, s lassanként észrevettem, hogy az én madaram elhagyja szép éneklését, és csiripelni kezd veréb módjára. Egy idő óta nem tud mást, csak csiripelni.”

Igen! Most nem az írókhoz, az írócskákhoz, hanem a magyar nemzet szent Íróihoz fordulunk.

Akik a tizenhetedik század francia filozófusától Descartestől tudják az alaptételt, Cogito, ergo sum (gondolkodom, tehát vagyok) , akik értve értik az üzenetet, hogy a filozófia arra való, hogy rátaláljunk az Élet értékére, az írás arra való, hogy segítsen, a mélyebb önismeret felé vezető szellemi ösvényeken az énkép és személyiség vizsgálat és fejlesztés útján. Régi vágyam egyike, hogy szembe mehessek önmagammal. Eddig titokban Őriztem. Az is lehet, sokan vagyunk így! Mert szeretni csak azt lehet igazán, akit megismertünk. Miért pont önmagunkkal szemben ne tartanánk ezt fontosnak?

Mától legyen fontos az önismeret, önbecsülés, önbizalom, önfejlesztés, szeretet, harmónia, inspiráció, motiváció, módszerek, őszinteség, cél és értelem, bensőséges hangulat, és még annyi más, hogy a csiripelő verebek el ne vegyék a kanárimadár nemzetünk ragyogóan csengő hangját.

Mire való az írás?

Az írás arra való, hogy segítsen a hangunk megtalálásában.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MENE TEKEL

MAGYAR TIMPANON