AZ IZGATOTTSÁG VÉGSŐ HATÁRÁN


/in memoriám Seprődi Kiss Attila/

Lankadatlanul recsegteti az erőszak, - ott „a halmok felől”- az ezeréves oszlopot. Ott, ahol felmenti önmagát a bűnrészesség vádja alól a mindenkori hatalom, ahol érzelmi intelligencia romlásával lazul az erkölcs, növekszik a félelem és eluralkodik a depresszió. Ott gyümölcsöt érlel a beszűkült érdeklődés, fokozódik a fejlődési rendellenesség, ott van sátra az örömtelen, veszteséletnek, ahol bűnnek számit a gondolkodás. És marad az elzüllött nemzetség, kiben már nincs hűség. 

Lelke mélyében egyetlen értelmes társadalmi jövőtényező megtalálásában reménykedett, hogy létjogunk a múltunk, - a kovaszirtből készült oszlopunk – melynek fényt és méltóságot Isten adott. Kőszikla szült minket, s csak a halmok felől recsegnek, recseghetnek az oszlopok: a rend, hit, igazság, a tudás, jog, nemzet, nyelv, gyermek és jövő. Tudta, hogy a veszteség, fájdalom, rövidülés új dimenziókat nyit, még akkor is, ha „minden tisztességes író csak a halálról ír” /Kosztolányi/, de minden, ami van, így az öröm is, a fájdalom által születik. Akár az Élet!

Útra kelnek sokan. Útra kelt egy éve vitéz Seprődi Kiss Attila Töhötöm, aki színművész, rendező, műfordító Budapestről, mint Seprődi János, hogy ázsiai kiterjedt rokonságunkat népzenei kutatásával a poémáink mellett helyet teremtsen a titokzatos világunkhoz tartozó zenének Kibédről. Útra kel a nagyapa mellett Seprődi Anna a magyar gyermekmese-világkép és irodalom szerelmese, szakszerű feldolgozója. De útra kel Kiss Árpád református lelkész, aki több nyelven beszélő teológus, tanár, Sepsiszentgyörgy egyik iskolájának névadója. Már a „halmok felől” akkor is recsegtek az oszlopok, de megtanított minket arra, hogy emlékezni és eszmélni szabad.

Csak homloknyi ország és kitépett szívű haza ne lenne – hívom segítségre a nagyszerű költőt, mert Seprődi Kiss Attila Töhötöm székelytörzs őseredetével azért menekült Erdélyből Magyaroszágra, hogy résbetömődve mentse az oszlopot. Hogy helytálljon a rajtunk esett sérelmeken. Pokolból jött és oda érkezet! Anyaországba!

Idehaza – odahaza! Itt állunk, mint akkor ünneplő fehéringes-blúzos ifjak. Évzáró-évnyitó izgalommal köszönjük, hogy A számlát benyújtották, A kocsi előállt műfordítás után a Caragiale mosolya, mely a remek román színműíró összes műveit tartalmazza, akkor érkezett, amikor  neki mennie  kellett.

A föld szívétől húzva visszatért vitéz fölött keresztbe tett kard és sisak.

Nem recseghet az ezeréves Oszlop, mert Isten tartja azt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MENE TEKEL

MAGYAR TIMPANON