BONUS BONA BONUM


Latin névszóragozásban a tőtipus szerint, ötféle az „aranykori nyelv” (Kr.e.l. század közepétől a Kr.u.1. század közepéig)  alapesete: a független alanyeset és a négy függőeset (tárgy, birtok, részes, határozói) és szórványosan előfordul a megszólító eset is.

Langyos tej, andalító álmodozásából a társadalmi megbecsültség tudatát ébreszteni hivatott, a kimondottan erkölcsi vetületű hiánypótló műfaj: a presztízselmélet. A természet és a társadalom, a gondolkodás és a megismerés legáltalánosabb törvényeit kutató és rendszerező, külön a lét és a tudat viszonyát vizsgáló tudomány, melynek általános fogalmi rendszerét a Szikra kiadó filozófiája közvetítette a lehető legszélesebb körre kiterjesztve, ráerőszakolva az ismeretterjesztő és ízlésnevelő tevékenységében. Ezt a „tudományosan megalapozott” fogalmi szótárt hívatott a nemzeti presztízselmélet alapján tudományos képviselői által szerkezetében, arculatában, terjedelmében, de főleg tartalmában - az igazmondás terhe alatt - úgy átszerkeszteni a teljes beszéd feldolgozási folyamat átvizsgálásával, hogy az egyetemes magyar nyelvközösségnek, az aranykori elvárásoknak megfelelő, tiszta és nemzeti önazonosságot igazoló tanítás legyen. Így a „pro bono publico” – közjóért - a langyos tej húz-von- ját radikálisan a rá jellemző sajátossággal, következetességgel, jóhiszemű meggyőződés értékével és jó lelkiismerettel megsemmisíti. Mert a langyos, lagymatag megromlott húsz év alatt, és az Úr is kiköpte szájából. Megújhodott belbeccsel zengjük: „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez.”

Új bort sem töltenek régi hordóba, nemcsak képzőművészeti, művészeti kérdés a tartalom és forma vonatkozásában, hanem döntő az egész emberi életre nézve is. Az erkölcsi jó fogalmát véve alapul – hiszen erről is van szó! – kérdezzük: Melyek a jó cselekedetek?

Csak azok, melyek igaz hitből vannak, Isten törvényének megfelelőek, és az ő dicsőségére történnek, nem pedig azok, amelyeket mi gondolunk jónak, vagy amelyek emberi rendelésen alapulnak.

Cselekvésváltozást előidéző, valamit megvalósító, vagy a meglevő helyzetet fenntartó emberi életmegnyilvánulás, tevékenység, melyhez a jóindulat fűződik a jó szándékban, és segítőkészségben megnyilvánuló érzület. A jóra való igyekezet, és törekvés szándéka, valamint a jóindulatot tanúsító hajlam a cselekvés ösztönzője. Ennek merő ellentéte a szemérmetlen, parázna, lopós, fösvény, szitkozódó és ragadozó, átkozódó, hamisan esküdöző.

Igenis arra való az egyéniség, hogy jóvá legyen a közösségben. Weöres Sándor így ír a jóságról: Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.

Legyünk azért bonus, bona, bonum mindennapon.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás