Megértettem


Legtökéletesebb és önmagában elégséges „valami” -  s egyben minden cselekvésnek végcélja: a boldogság.
   „Legfőbb jó mint boldogság” – Arisztotelész felfedezi, hogy az eudaimonia  ( jelentése tiszta, zavartalan boldogság ) kedvéért törekszünk,  konkrét célja pedig;  akár a játékban telik kedvünk, akár valami sikerült teljesítményben: művészi alkotásban vagy újonnan nyert ismeretben. A boldogság végett teszünk mindent, bár a boldogság nagyon  sokféle értelmet kaphat az egyéni értékelés szerint.Vannak  olyanok, akik az élvezetben keresik, mások a jólétben,  egyesek a köztiszteletben. Még olyanok is vannak, akik a tudásban vélik megtalálni boldogságukat. Ám mindnyájan a boldogságot áhítják. A görög gondolkodásmódnak megfelelően azt kérdezi Arisztotelész, hogy „mi az államvezetés művészetének a célja, és mi a legfőbb a javak közül, amelyet cselekvésével megszerezhet az ember?” Ez lesz aztán a boldogság. Így kérdezve a boldoságnak olyannak kell lennie, amiben a  polisz polgáraként részesülhet az ember; tehát nem játszóként, nem kézművesként vagy művészként, nem politikusként vagy tudósként, hanem emberként. Így lesz aztán a boldogság az a végső cél, amire az emberek mint emberek törekszenek. De mit teljesít az ember mint ember? Mi az ember végső célja, java, boldogsága? Miben áll az emberi eudaimonia? Az ember mint ember olyan cselekedeteket végez amelyeket csak ő  tud megtenni és semmiféle más lény nem képes rá. Ez a jegy: a: gondolkodás, az ész. Ebben keresendő tehát az eudaimonia, a boldogság: az ember ésszerű tevékenységében egész életén át.
    Ugyanakkor az emberi tevékenység nagyon sokrétű, szüksége van valamire, ami alkalmassá teszi e változatos cselekvésre. A folyamatos gyakorlás alkalmassá teszi a minőségre; a rátermettség pedig erényt (areté) eredményez. Ez a közösségi életben értelmi erény. Az ésszerű tevékenység teszi az embert alkalmassá arra, hogy emberhez méltó életrvitelt alakítson ki magának a társadalomban.
   Ugyanakkor az ember nem azonos az ésszel, hanem van esze. Az emberi létezés legkiválóbb lehetősége, hogy ésszerű lehet – ezért azonban meg kell küzdenie természetének nem ésszerű voltával, hangulataival, érzelmeivel, ösztöneivel és szenvedélyeivel. Ez az erény révén sikerülhet, ha a gyakorlás által lelki alkattá válik benne az ésszerű viselkedés az élet ésszerűtlen erőivel szemben.
Csupán a címben adott felelet kérdését kell megfogalmaznunk úgy, hogy mai közigazgatásban résztvevők is megértsék milyen mindenkori feladatuk van a civil, polgári társadalomban a nyugodt békés körülmények megvalósításában, hogy a betöltött tisztüket uralkodás helyett tisztességes szolgálatnak tekintsék. A Zsoltárok könyve így fogalmaz: „Amiket hallottunk és tudunk, és amiket atyáink beszéltek nékünk, nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól: a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, amelyeket cselekedett.” (Zsolt.78:3-4.)
    Igen helyénvaló a kérdés: Mi lenne az emberiségből, ha a maga gondolatait minden egyes ember magával vinné a sírba? Mi lenne, ha a művelődés, fejlődés eredményeit át nem adná egyik nemzedék a másiknak? És kiváltképen mi lenne akkor, ha a lélek kincsei egyre-másra elkallódnának? Ha az atyák meg nem őrizték volna szent emlékezetét annak , amit Isten a lelkünknek megmutatott és kijelentett, Az isteni gondviselés munkájának kell tehát tekintenünk azt, hogy az Úr csodái nemzetségről nemzetségre átadatnak. És ha „a napok egymásnak tudományt mutatnak az Úr bölcsességéről, s egy éj a másik éjnek beszél az Istennek Ő nagy dicsőségéről”: mennyivel inkább kell nekünk, Isten gyermekeinek elbeszélni a jövő nemzedék számára mindazt, amit az Úr dicsőségéről, hatalmáró és csodáiról akár hallottunk, akár megtapasztaltunk. .Ez a kulcsa az ifjúság nevelésének: tegyünk bizonyságot előttük a mi Istenünkről és a mi atyáink Istenéről.
     A Magyar haza bölcse, Deák Ferenc, egyszer találkozott egyik barátjával, aki éppen fiacskájával sétálgatott. Az apa némi büszkeséggel sietett fiat bemutatni Deák Ferencnek s szinte látszott az arcán, kiérzett szavaiból, hogy valami kedveskedő szót vár deák Ferenctől a reményteljes ifjú számára. Deák  pedig ehelyett így felelt: “Barátom, légy olyan ember, mint amilyenné szeretnéd nevelni a fiadat s erről soha egy pillanatra meg ne feledkezzél!”
     Megértetted?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás