N Y E L V V É D E L E M


Lélektorzító erőszak, lelkület és szellemiség globalizált működtetésű zúzdája veszélyezteti a világ minden nemzetét, de a ma még szétszórtságában élő tizenhárom-tizennégy millió magyart, a leginkább. 

De a gondolkodni tudó és merő magyar elit a zúzódás okozta súlyos sebek felmérésére, feltárására módszeres és rendszeres előadására, ismertetésére, mielőbbi alkalmazásra felkészült.

Látnunk kell a nyelvvédelemi feladatkör ellátásában a pontosító és helyes megfogalmazás fontosságát, amikor Győrffy László anyanyelvvédelemről beszél. Nemcsak a magyar nyelv, hanem minden művelt nyelv vonatkozásában a nyelvvédelem, illetve az anyanyelvvédelem ugyanis közkeletűen történeti, s egyben történelmi jellegű fogalom. Az anyanyelv a személyiség legbensőbb sajátja, gondolkodásának nemcsak tükre és közvetítője, hanem megszervezője és fejlesztője is. A nyelv nem válhat ugyan az emberi magatartás önálló területévé, de a nyelv és a gondolkodás elválaszthatatlanságából következik, hogy a nyelv minden emberi magatartás- és cselekvésmódot átfog, hogy egyetemességét a teljes életre kiterjeszti. A nyelvhasználat, az anyanyelv egy nemzet kultúrájának alapvető meghatározója. A megoldásra váró fontos feladat abból adódik, hogy egyetlen nép, népcsoport nyelve sem függetleníthető az adott kor politikai viszonyától, és egy alapvető kérdéstől: ki mit tart államnak és nemzetnek? A jakobinus,  Martinovics Ignác szervezte mozgalom állameszme szerint csak – kizárólagos értelemben – a határok közé zárt polgárok alkotta állam tart össze egy nemzetet, és semmilyen más  összetartozási jellegről nem vesz tudomást.

Ugyan lehet a szétdarabolt Európában folyókat, erdőket, vasútvonalakat elvenni, városokat, hidakat lebombázni. De egy nép nyelvét – most csak a magyar nemzethez tartozó magyarokra gondolva – hiszen költőnk Petőfi Sándor szerint is: „mely nyelv merne versenyezni véled”, tehát sajátos észjárást, lelkületet, érzelmi hullámzásokat is tükröző nyelvet nem lehet elcsatolni, lecsatolni.

Csupán Magyari Lajos - Csoma Sándor naplója című poémáját idézzük:
                   
Mint kagyló testébe fogadott gyöngyét
(pedig valami véletlen áram sodorta)
óvom a szót, a hazulról hozottat.
Idegen csöndben rügyezik ki bokra.

Húsomba takarom: növekedjék,
fájdalom árán is tisztuljon fénye – 
árulóm lehet ő, lehet menedékem:
halálos páncél a kettőnk kötése.
               
Csak az anyanyelvet nem lehet elcsatolni – mert a háborús történelmi idők bebizonyították, a homogén nemzetállam eszméje nem megvalósítható, viszont a kultúrnemzet, amely egy nép, népcsoport által ismert nyelv használatát, kulturális hagyományokat, bizonyos emberi szokásjogok gyakorlását jelenti, már inkább segít a szükséges életszerűség szerint meghatározni a nemzet fogalmát. / GYL i.m./
                 
Idézettel zárjuk az anyanyelvvédelmet: „...egy nemzet, ha maga erejét érzi, s szándékában magát eltökéli, úgy, mint én, ki inkább magyarul meghalok, mint másként éljek, az a nemzet az ő természeti jussait minden ellenkezés ellenére is kivinni és gyakorolni fogja.” Széchenyi István

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás