NAGYPÉNTEK


Lélekromboló, véres, megrendítő, nagy szenvedélyek és eszmék küzdelmét bemutató dráma, gyász és veszteség elemeit egyesítő és összesűrítő jelenség fogalmi hordozója: Nagypéntek. A Húsvét feltétele!

Legalkalmasabb megnevezés a halál és nap szavakból: halálnapja. Tesszük ezt azzal, hogy Szentírásban a nagypéntek kifejezés nem fordul elő és a Magyar Értelmező Szótár is mindössze ennyit ír: „Nagypéntek a húsvét előtti péntek.” Az általános érvényű meghatározás pedig Jézus kereszthalálának emléknapja.

Ugyan üdvtörténeti szempontból, - mint minden más esetben is – nem bír jelentőséggel a tájékozódásra érdemes felvetés, azonban az „egyedül az Írás” elvének érvényesítésével, lelki haszonnal is járhat, ha a szócikkek kibontása által kívánjuk közelebb hozni evangéliumi értelmét. A bibliai Ószövetségben a MUT 845-ször meghalni igéből származó MUT l5O-szer fordul elő. A szó egyaránt jelöli a meghalás eseményét és a halál állapotát. A kifejezés az emberre vonatkozik. Isten gyermekei számára a halál ténye természetes esemény. A halál megtöri az Istennel való életközösséget. Mind az élet, mind a halál Isten akarata. A halál a bűneset által jött be a világba. A halál az élet alternatívája: a jó és rossz, az áldás és az átok, az élet és a halál között választhat, - s ez végül is Isten melletti vagy elleni döntést jelentette. A halál nem az élet peremén helyezkedik el, hanem belenyúlik az életbe. Isten legnagyobb ajándéka az élet, mert ez a vele való közösséget jelenti, ezért a halál fölötti győzelem Istennek legnagyobb üdvténye, mert ezzel állítja vissza népével való közösségét. A halál nem önálló hatalmasság, nem istenellenes mitikus erő, hanem Isten eszköze, amelyet akkor ad, amikor akar.

Csak a későbbi apokaliptikus (végítéletszerű) szövegekben van szó „a” halálról, de itt is mint Isten alá rendelt hatalmasságról. A halálnál csak egy nagyobb hatalmasság van: Isten. Míg az ember számára a halál a kilátástalanság állapota, a megsemmisülésnek, a csendességnek, a sötétségnek a helye. A THANATOÓ megölni igéből származik a halált jelentő szó thanatosz 120-szor fordul elő az Új szövetségben. Jézus halálának értelme abban van, hogy a mi halálunkat szenvedte el. Eredete a bűnben van, mind a lelki, mind a fizikai halál egyaránt a bűn valóságára mutatnak. A halál nemcsak az öröklött, hanem az elkövetett bűnöknek is a büntetése. A törvény, bűn és halál egy síkban vannak. A kereszthalál fényében a halál átmeneti állapot, alvás, amely a felébresztés szükségességét mutatja. Az átmeneti állapot a halál fölötti győzelemre mutat. Mindez annak a következménye, hogy Isten az Úr az élők és holtak fölött. A halál fölötti győzelem a „már most” és a „még nem” dialektikus feszültségében áll előttünk. A halál fölötti győzelem objektíve Krisztusban megtörtént, szubjektívé a hit győzelme.

Isten a világosság teremtésével és a sötétségtől való elválasztással meghatározta az idő ritmusát, vagyis a napok váltakozását: az ő hatalmában van a nappal és az éjszaka, s ígérete szerint azokat fenntartja a világ végéig, amikor váltakozásuk megszűnik, mert éjszaka nem lesz többé. Elsődleges jelentése szerint a nap (időegység) JÓM 23O4-szer, a HÉMERA 389-szer fordul elő a Bibliában, mely magában foglalja a nappalt és az éjszakát. Egy teljes nap, naplementével kezdődött, és tartott a következő naplementéig. A hét napjai közül csak a hetediknek volt neve: sabbat, a többit számmal határozták meg. Különös fontossággal bír a „harmadik napon” időmeghatározás, amelyben a keresztyén gyülekezet hitvallását kell látnunk. Az egyház Jézus harmadnapi feltámadását az Írásban megalapozottnak látta Jézus személyes bizonyságtétele alapján. A „három nap múlva” és a „harmadnap” különbsége abból adódik, hogy Máté, Lukács és Pál a helyesebb görög kifejezést használják Márkkal szemben. Átvitt értelemben a nap, világosságot jelent. A Jézus feltámadása utáni idő a nappal ideje, a keresztyének a „nappal fia”, akiknek szívében „nappal virrad” (a hit), ha figyelnek az Igére. A nap jelölhet egy időpontot, egy időszakot, általában időt, életidőt, utolsó időt. A prófétai könyvekben leggyakrabban a JHVH napja kifejezést találjuk Máskor körülírással: Az Úr búsulásának, bosszúállásának, haragjának napja, vagy az Úr nevének említése nélkül beszélnek a meglátogatás és pusztulás, a harag, a büntetés, a sötétség, és homály, a haburú és szélvész, a rémülés, eltapodtatás és zavar, a nagy öldöklés, a megölés, a veszedelem, a szorongattatás napjáról. Az Úr napját jelöli „ama” nap vagy „az a nap.”: az ítélet napja, az üdvösség napja. Az Újszövetségben az Úr napja, mint az istentisztelet ideje kerül előtérbe – az Újszövetség utolsó nap fogalma az ószövetségi JHVH-nappal áll összefüggésben. Itt is különböző elnevezéseket találunk: ama nap, utolsó, haragjának, az ítéletnek, az Ember fiának, Krisztusnak, Istennek napja. Ezen a napon Isten, illetve Jézus Krisztus lesz a világ bírája, aki véghezviszi ítéletét az igazak és a hamisak különválasztásával. Így válik ez a nap a félelem, illetve az öröm napjává. Beszélhetünk az utolsó nap közeli és távolabbi fáradalmáról. Idejét azonban senki sem ismeri, mert úgy jön el, mint a tolvaj. Ezért vigyázni kell, és ez a vigyázás határozza meg a jelen időt is, annak a tudatában, hogy a megdicsőült Jézus Krisztus minden napon velünk van.

A nagypéntek a halálnapja, pontosabban a halál halálának napja. Nagyobb dolog-e az, hogy Jézus megfeszíttetett, mint ha másnemű halállal halt volna meg? Bizonyára nagyobb: mert ebből vagyok bizonyos, hogy ő azt az átkot, melynek terhe rajtam volt, magára vette: mert Isten a kereszthalált megátkozta. S hogy miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie?  Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által. (Heidelbergi Káté 39,40.k.)

Az alföldi gulyás nagypénteken elküldi a pásztor munkájában segédkező bojtárját, hogy menjen el a debreceni nagy templomba és hallgassa meg, miről prédikál a püspök. Jajveszékelve, kisápadtan kétségbeesetten mondja a nagypénteki hírt: „Nagy baj van! Megölték az Isten Fiát...!” Az öreg gulyás megpödri bajszát, megcsóválja fejét, és ezt mondja: ...”Hm!... Nagyobb híre vóna ennek!” Minket terhel a felelősség, hogy még mindig nem tudja a világ: Megölték az Isten Fiát!

A román költészet nagyszerű alakja St. Octavian Iosif azt írja ragyogó versében, hogy az édenkerti eset, bűneset után, mikor ez ember elesett, Éva fogai között maradt egy mag, melyet az évezredek szele elfujt. Majd ebből a magból kinőtt az a fa, amelyből ácsolták a Krisztus keresztfáját.

Rejtőzködő Jelenlét,
Aki láthatóvá válsz bennem,
Áldozat, mely áldozni hív.
Testeddel is testembe épülő,
A halandót így is végtelenítő Istenem,
Köszönöm, hogy megváltottál!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás