P U B L I K U S

Amikor tilalmasnak számított a parancsadásra jogosult emberek szerint a diktátum, a felvilágosult szemléleti módszer a magyar történeti kutatásban, a szellemtörténet és tekintélyjog dolgában - a hallgatás, vagy elnémítás eszközével – teljesen lehetetlenné vált.

A nagy ívű nemzetszaggatás, árulás 1920. június 4-én a múltrablás szándékával is társult. A marxista majd szocialista internacionalizmus a szomszédos országokkal (román, szlovák, jugoszláv, ukrán nemzetiségi) gondosan hozzáadagolta a gondolkodás „ellenmérgét” a szigorú kritikát, az állampolgári nevelés az oktatással karöltve pedig kigyomlálta a legveszedelmesebbnek ítélt részeket, mint a hit és a nemzeti önazonosság.

Most, amikor nemzeti kultúránk értékeinek újfajta, felszabadult számbavétele áll előttünk feladatként, - és ehhez olyan ingatag  támaszt ad az elmúlt korszak, - különösen időszerű a Kárpát-medence magyarsága számára az igazságot Magyarországnak és Trianon, avagy Magyarország feldarabolása kérdése, mely megdöbbentően friss maradt 90 esztendő elteltével is a diktátum (egy olyan okmány, melyet az egyik fél véleményének semmibe vétele, sőt meghallgatása nélkül fogalmaztak) a magyar nemzet gyásznapja miként lett a Nemzeti Összetartozás Napja.

A Párizs melletti Versailles Nagy-Trianon kastélyánál a nemzettragédia-történet központi színhelyén egybegyült többezres sokaság a világ minden tájáról, - köztük a Vitézi Rend Kápát-medencei Tartomány Magyarországi Törzsszék és Erdély Országos Törzsszék - a vitára mindenképpen ingerlő gondolat 2010. június 4-én a „Vesszen Trianon!” hangos, visszhangos kiáltás, jogos ítélet az igazságtalanság felé, hogy a nap üzenete ragyogja be tiszta fénnyel, nemes okossággal  a világot. Hogy tudván tudjuk, hogy kik voltunk, és mit is akarunk, - ezek a leglényegesebb feltételek mutatják a célt, amely előttünk lebeg, s a lelkületet, amelyből a célkitűzés fakadt. Ha igaz az, hogy minden szabadságmozgalomnak, a főúri felvilágosodásnak első nyomait is Erdélyben találjuk meg, akkor a legutolsó békediktátum trianoni látogató legyen.

Az I. világháborút lezáró békekötések részeként 1920. június 4-én a győztes nagyhatalmak (a négy győztes antant nagyhatalom vezetője - az ún. „négy nagy” hozta meg: Georges Clemenceanu - francia, David Lloyd George - brit, Vittorio Orlando - olasz miniszterelnök és Thomas Woodrow Wilson - az USA elnöke) - olyan békeszerződést kényszerítettek Magyarországra, amelynek következtében ezeréves Magyarország 2/3-a Ausztria, az egykori Csehszlovákia (ma Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, az egykori Jugoszlávia - ma Szerbia, Szlovénia, Horvátország kezére került.
1938-tól a bécsi döntéseknek köszönhetően rövid időre visszakapta a Magyar Szent Korona alá tartozó területeinek egy részét, de a II. világháború végén újra az igazságtalan határokat állították vissza. A területek elcsatolását azzal indokolták, hogy így a nemzetiségieloszlás szempontjábóligazságos határok keletkeznek. Viszont kimutatható, hogy a nemzetállamok létrehozásának célja csupán ürügy volt. Egyszerűen felmerűl a kérdés:
az említett országok politikusai mindezt látták, mindezt tudják?
És a mai napig nem történt semmi?
Az idegen uralom alá került elemi és középiskolák túlnyomó többségében megszűnt a magyar nyelvű oktatás. A híres pozsonyi és kolozsvári egyetemet el kellett költöztetni. A békeszerződések mellett a nemzeti kisebbségek védelméről szóló megállapodásokat is aláírták mind a győztes, mind a vesztes államok. A környező országoknak viszont sikerült ezeket a rendelkezéseket kijátszodniuk, vagy figyelmen kívül hagyniuk.

A Pesti Napló így tudósított 1920. jünius 4-én: „ A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borzongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma  délután 4 óra 30 perckor írták alá a Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt.

Kilencven esztendővel később újból meszólaltak a Kárpát-medencei magyar templomok harangjai, mi pedig az összmagyar trianoni harangszót hallottunk Nemzeti Imánkkal, - ott Párizsban.
„... valóban kissé túl messzire mentünk.” - keringett az éterben

Most lett igazán publikus, nyilvános, nyilvánosságra hozott, illetve hozható a magyar fájdalom.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MENE TEKEL

MAGYAR TIMPANON