SZORONGÓ MÉLTÓSÁG

Lehetett úgy is mártír, hogy zokszó nélkül tűrte súlyos betegségét, vagy azért, mert nem adta tovább az őt ért rúgásokat – mondja Kamarás István Mari nénije.

Íme, az ember könyve Társaink tükrében c. írásában.
Az erkölcsi érzék, amellyel a saját tetteit és gondolatait megítéli: értékérző képesség, - a társadalmilag helyesnek vélt szabályok szerint, - erkölcsi ítéletalkotás. Magatartást irányító, annak megítélését segítő, eszmei síkon érvényesülő, bensővé lett külső hang, a lelkiismeret.
Aki a saját hangjának felismerésére és engedelmességre képtelen, - önvizsgálatra alkalmatlan, - hanyag és felületes, kimeríti a lelkiismeretlen fogalmát.

Lelkiismeretlen az, aki nem hallgat a lelkiismeretére, - egészen egyszerűen. (Szapolyai) levágatta Dózsa fejét, és vaskoronát tétetve rá, elküldette azt egy Segedinonak nevezett földre, éspedig azért, mert az a föld nagyon kedves volt számára, mivel féltette vagy szerette, hiszen ez (ti. Dózsa) és a felkelés vezetői nagy rettegést keltettek abban a birodalomban - jegyzi Maro Sanuto világkrónikájának Magyarországot illető tudósítása. Így, a Juhász Gyula „Dózsa feje” c. versében foglalt Parasztfelkelőknek szilárd bázisa helyett, Istvánffy Miklós történetíró szerint 3000.szegedi halász ragadott fegyvert a felkelők ellen. A csanádi káptalan is ide menekült féltett kincseivel együtt, - ebben az összefüggésben válik érthetővé az olasz krónikás híradása is:”mert ez a föld / Szeged / nagyon kedves volt számára / Szapolyainak /.” A Petőfi által is megénekelt „izzó vastrón” sem hiteles. De hiteles a lelkiismeret, hiteles a méltóság: „... de szellemét a tűz nem égetté meg!”

Ugyan mi volt Magyarország lobogó nemzeti érzést keltő lelki tüze, ha nem a reményt elhamvadni nem engedő, újjászületést remélő Erdély öntudata, a török hódoltság rettenetes, nemzetrontó időkben? Ekkor született meg a gondolat a nemzeti és a keresztény eszme szellemében győzhetünk. A keresztény gondolat súlyosabb érv, erősebb forrasztó, mint minden sokat hangsúlyozott földrajzi és gazdasági szükség. Vendégszerető házigazdája volt Kárpát-medence magyarsága minden üldözöttnek, - menekült légyen az tatár, török, vagy orosz elől. A török idők liberalizmusát megszenvedtük, mert az akkor reánk szakadt szerbek sok nehézséget okoztak nekünk. Ez is egyfajta tartás, magatartás.

„Csodavárással ne ámítsátok magatokat” (Gömbös Gyula) intelme a mai napig érvényes a zsidókérdéssel kapcsolatban, mert szándékos félremagyarázást vélek felfedezni, - s talán a rosszmájúság vagy rossz lelkiismeret jele, - ha valaki a keresztény valláserkölcsben az antiszemitizmust látja. A magyar zsidóságnak azonban – mondta Teleki Pál – kötelessége lett volna, hogy a szemetjét, a nemzetietleneket, a gonoszokat és erkölcsteleneket maga közösítse ki magából, hogy mindazokat kilökje kebeléből, akik vallásban egyek vele, de nemzetiségben nem. Talán ez is a közösségi méltósághoz tartozik.

Igen szívesen idézem Szent István király Szent Imre fiának címzett végrendeletéből, hogy csak a több nemzetiségi ország lehet erős, - igaz az is, hogy a történelem alakulása folytán, legtöbbször szabadságharc volt az osztályrészünk.

A mai magyar szösszenet szövődményét csak akkor oldja meg a világ nagyhatalma, ha a trianoni kedvezőtlen kimenetelű döntésben - ennyi idő elteltével - nem nyöszörögteti az elszakított országokban élő magyarság képviselőit, hanem az anyaországgal együtt hoz korszerű történelmi döntést.

Hogy ne szorongjon a méltóság!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás