Válsághelyzet-kezelésre


Különböző világnézetű és pártállású társadalmi erők egy részében elutasító magatartást váltott ki a Székelyföld jövőjéről szóló írás, másfelől a véleményformálásra biztató alternatív szemlélet, hogy milyen Székelyföldet akarunk. Kiinduló­pontként szögezzük le, hogy a vita nem az a játék, ahol az a győztes, akié az utolsó lépés, és a hagyomány jeleit magán viselő nemzeti optimizmus nem feltétlenül magunkra kiáltott ítélet.
A feledékeny emberek hozzátartozóinak figyelmébe ajánlja a közelmúlt a kedvezőtlen kimenetelű december ötödikének nemzetmegrázkódtatást eredményező hatását. Még akkor is, ha pozitív visszahatására gondolunk, hogy ma már megkerülhetetlen politikai téma. A tanulság az erkölcsi válsággal küszködő magyarországi eseményekkel összefüggésben is, hogy nem csupán strukturáltságról van szó. Míg a nemzeti azonosságtudat együvé tartozónak, egyetlen közösség részévé tett, éljünk bár az elszakított Kárpát-medencei területeken vagy a csonka országban, Nyugat-Európában, Új-Zélandon vagy az Egyesült Államokban, míg a léttörténet azt igazolja, hogy az idő a nemzetnek dolgozik, és a magyar ügy nem bukhat el, mint ahogy a magyarság sem, a Székelyfölddel kapcsolatos milyenségi akaratunk megfogalmazásakor tudnunk kell, a történések elsődleges leszűrhető eredménye, hogy csak magunkra számíthatunk. Székelyföld lehetséges arca az eddigi alapkutatás eredményeként a létezés innovációját felelősen felvállaló elit. Iskola, egyház és politikum a kulturális hídépítéssel egy időben képes a szociális igazságosság megteremtésére és a személyi méltóság helyreállítására. Mindezt az erőszak kizárásával, a jobb alapon jobb ügyet, jobb érvekkel képviselve.
Tehát pártállástól független esélyegyenlőségű elit kortörténeti összefüggésekben szervezi meg a szakmai, politikai közületet. A kilátásba helyezett szervezői koncepciónak az igényekhez igazodóan legyen egy olyan, magyar ügy mögött felsorakozó értelmiségi bázisa — tudósok, művészek, olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók, írók, költők, újságírók, építészek, lelkészek —, mely az írástudók felelősségével nemcsak véleményezi, elemzi az eseményeket, hanem sorsdöntő pillanatokban képviseli.
Itt az ideje az Értékmegőrzők Székelyföldi Szervezete létrehozásának. ,,Mert magyarnak lenni még mindig nem állapot, hanem feladat és hivatás." (Márai Sándor)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás