PRAETERITUM IMPERFECTUM


Latin praesens/praeteritum/futurum imperfectum indicativi activi szótári alak
magyar jelentése: folyamatos, jelen/múlt/jövő idejű, kijelentő módú, cselekvő igék:
Ne szűnjünk meg a mesékben hinni.
Leányostrom, körülzárt város, erőd elfoglalására irányuló kitartó zaklató
tevékenység kéréssel vagy erővel , melynek korszerű neve: választási kampány. Ez
a társadalmi, politikai célt szolgáló gyorsított alkalmi tömegmunka a demokrácia
vívmánya.
Legtermészetesebb: az ember azt nézi, mi a szeme előtt vam. (I.Sám16.7)
Szólt az Úr Sámuel prófétához, mikor Saul elvetése után elküldte Bethlehembe,
hogy Isai fiai közül fölkemje azt, kit ő királyul választott a maga népe felett.
Eliáb, az elsőszülött, hatalmas termetű, magasnövésű férfiú volt, úgyhogy
megjelenésekor Sámuel már azt hitte, hogy ez lesz Saul utóda. De az Úr azt mondta
Sámuelnek: „Ne nézd a külsejét, sem termetének nagyságát, mert az Úr azt nézi,
mi a szívben van.” És így rendre tovább vizsgálta az ífjakat, mignem előkerült
a nyolcadik, a legkisebb, a juhok mellől hazahívott Dávid, akiről így szólt az Úr
Sámuelnek. „Kelj fel és kend fel őt, mert ő az!”
Látnivaló, hogy az Úr más mértékkel mér, mint mi az emberek, kik hamar
készen vannak a maguk felületes ítéletével. Az Úr a belső igazi értéket nézi, mely a
szívben rejlik. Mint a Dávid bátyjai szintén hallották az ellenséges Góliát szörnyű
istenkáromlását, de erős férfi létükre sem mertek szembeszállni a pogány óriással.
Ellenben a kis Dávid, ki testvéreinek éppen ennivalót vitt a táborba, elborzadt a
gőgös Góliát istentelenségén. Ez a gyermek, ki az oroszlán és a medve szájából
kimentette az elragadott bárányt, kész volt megölni az óriást is rettenetes bűnéért.
Nem a saját erejében bízott, hanem a seregek Urának nevében, - kit az elvetemült
filiszteus szidalommal illetett. Igen, az „Isten ereje erőtlenség által végeztetik
el.” Mind Eliáb, mind Saul ugyancsak megütközött Dávid merészségén, de Isten
éppen a világ nemteleneit és megvetettjeit válsztotta ki magának kezdettől fogva,
hogy megszégyenítse a bölcseket és az erőseket, Ő előtte ne dicsekedjék egy
test sem. „Nem volt néki alakja és ékessége; néztük őt, de nem volt kívánatos
ábrázata.” A francia filozózus látva a nagy Szenvedőt, azt mondotta: „Embernek
még megjár, de Istennek tulzás!” Az Úr pedig azt monda róla: „Ez az én szerelmes
fiam, akiben én gyönyörködöm!” Ennyire eltérő egymástól a világ és az Úr itélete!
Es a tanítvány? És akikre most szavazunk Romániában pártokra tépett magyar
képviselőjelöltek nem lehettek különbek, nagyobbak a Mesternél!
Útbaigazító, jószívű embereket kerestek az Edinburgba utazó budapesti úri
hölgyek, azzal, hogy Londonban noha jól tudtak angolul, mégis némtül beszélnek.
Egyszer csak föltekintenek s szemtől-szemben egy előkelő külsejű, de borzasztó
rútarcú férfit vesznek észre, aki figyelmesen hallgatta eddigi beszédüket. Egészen

megijedtek tőle, - azonban ezt az ijedséget egy arcizmukkal sem árulták el. Nagy
csodálkozásukra az idegen úr ugyancsak németül, a legnagyobb udvariassággal,
felajánlotta nekik idegenvezetői szolgálatát.. El is kisérte őket egészen rendeltetési
helyükre, s közben legműveltebb - s mi több, a legkomolyabb embernek bizonyult,
úgyhogy már a rútságát nem is látták.
Csak két nap és nyilvánvalóvá válik, valójában kik jártak a világosságban és
kik a sötétségben? Mit jelent a világosságban járni? Azt jelenti, hogy lemondunk a
magunk képzelt érdemeiről és bátran kitesszük magunkat annak, hogy a világosság
földerítse minden bűnünket, fogyatkozásunkat és lehetetlenné tegye azt, hogy Isten
előtt bármivel dicsekedhessünk. A világosságban járás tehát elsősorban lemondás.
Lemondás az önámításról, lemondás a képmutatás sokszor gazdagon értékesíthető,
de rövidéletű előnyeiről. Elszánjuk magunkat és azt mondjuk: Isten útján járok, de
magam valóságában, nem szépítem megamat, lássa meg mindenki, hogy ki és mi
vagyok, a magam gyarlóságával és jóigyekezetével. A világosságban járás továbbá
őszinteség mind Istennel, mind emberekkel szemben. A világosság maga
kényszerít erre bennünket A világosságban hiába mondanók, hogy mi nagyok
vagyunk, ha mindenki látja, hogy kicsinyek vagyunk. Hiába mondanók, hogy
erősek vagyunk, ha mindenki látja, hogy olyan gyengék vagyunk, hogy csak mások
támogatásával tudunk megállani. De a környezet is erre bátorít. A világosságban
nemcsak minket látnak, hanem mi is látjuk a velünkvalókat. Látjuk, hogy a
világosság birodalmában az erősek, a nagyok szelídek és alázatosak, a gyengék
engedelmesek. Semmi okunk sincs hát az őszinteség és igazság felfüggesztésére.
Így lesz a világosság az igaz testvériség és megértés forrásává. Ne féljen senki a
sötétségből kilépve a világosság útján járni. Igaz, le kell mondanunk sok látszatról,
ami a sötétsgben bevált, de ne feledjük, hogy nemcsak a magunk bűnös, kicsiny és
erőtelen voltát fogjuk megismerni a világosságban, hanem Istennek nagy
kegyelmét, bűnbocsátó szeretetét is. Aki a sötétben jár, nem látja bűneit, tehát nem
is kiván szabadulni tőlük. A világosság megmutatja a bűnt. De Jézus vérét is, hogy
halálának érdemében megtisztulhassunk minden bűneinktől. Üzenet érkezett: „ Ne
félj, Isten mindig velünk van (ha létezik, ha pedig nem létezik, akkor mi semmit
nem érünk a világmindenségben)” Azóta is hirdetem: ”Járjunk hát örömmel a
világosságban!”
Igencsak szép jelét hordozza a győzelemnek a firenzei Uffici-képtárban lévő
festmény. Két harcoló csapat áll egymással szemben. A harc a legnagyobb
hevességgel most folyik. Kimenetele kétséges. Mindenütt tartalékok vannak, harci
eszköz is bőven. De mégis, mikor észrevesszük, hogy az egyik harcoscsoport felett
fehérszárnyú angyalsereg száll, - tudjuk, hogy övék lesz a győzelem.
A családi életért, magyar nemzetért, egyházért vívott harcunkban ott lesz a
győzelem, ahol a karácsonyi Gyermek áll.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

EPOLETT

MAGYAR TIMPANON

Hangösvény suttogás